CIKKEK

Fúj! - Az ingyenes ital 10-15 százaléka is megmarad az iskolákban

2005-03-18

Pécs - Magyarországon az iskolatej gondolata 1927-ben vetődött fel először, s megállapítást nyert, hogy a tejnek , mint a "legtermészetesebb, legegészségesebb és aránylag a legolcsóbb" tápláléknak a fogyasztását "előmozdítani és termelésének fejlesztését biztosítani elsőrendű közérdek". A helyzet mára mit sem változott, az általános iskolások a tavalyi és az idei tanévben rendszeresen kapják a fejenként kétdecis iskolatejet. Információink szerint azonban sokan nem iszszák meg, így aztán nem keveset kell kidobni. Baumgartnerné Balázs Edit, a pécsi önkormányzat illetékese szerint a tej 10-15 százaléka marad meg. Úgy véli, nagyobb odafigyelésre lenne szükség ahhoz, hogy ezt el lehessen kerülni. Pécsett napi 5100 pohár tejet szállítanak ki az iskolákba és 4300-at az óvodákba. Egy pohár 27 forint plusz áfa, ennek 48 százalékát központi, illetve EU-s támogatásból finanszírozzák, ősztől azonban az EU-támogatás mértéke csökken, így nőnek majd az önkormányzat terhei. Baumgartnerné elmondása szerint a tejen kívül még sajtot is lehetne támogatással biztosítani a gyerekeknek, de az nagyon drága, ezért marad a tej , amely idén márciustól az óvodásoknak is jár. Az óvodákban sok helyütt kakaóport is fel kell használni, mert az italt önmagában sok kicsi nagyon unalmasnak találja.

Csak a diákoknak

A tejfogyasztás növelése érdekében a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium 800 millió forint kiegészítő támogatást nyújt a tavalyi és az idei iskolai tanévben az iskolatej-ellátás biztosításához. A kiszállított iskolatejet kizárólag közvetlenül a tanulóknak oszthatják ki, azt a közoktatási intézmények más -- feldolgozási, kereskedelmi -- célra nem használhatják fel.

Cs. L. - Új Dunántúli Napló

   « vissza

Föoldal mail