CIKKEK

Nem minden az, aminek látszik

2005-03-08

Miből készül? Szeszes ital, pizzafeltét, cukrozott habspray, üdítő... Nem minden az, aminek látszik.


Nem mind sajt, ami annak látszik, az üdítőitalnak alig van köze valamely gyümölcshöz, a cukrozott habspray-ről pedig badarság azt gondolni, hogy tejszín az alapanyaga. Ha elég figyelmes a vevő, a "valódit" már meg tudja különböztetni a "helyettesítőtől". Hihető vagy sem, ma Magyarországon mindössze 5-féle pálinka áll nemzeti oltalom alatt. Lehet is, van is ennél több, feltéve, ha megfelel a Magyar élelmiszerkönyv előírásainak. . .

A tengerész nem ezt issza

Furcsa látni újabban a boltok polcain, hogy például "Tengerész szeszes ital" vagy "Sütő szeszes ital". Nem is olyan régen ezeket még rumként vettük, bár ahhoz vajmi kevés közük volt. A rum ugyanis olyan szeszes ital, amelyet kizárólag a nádcukor gyártásakor keletkező melasz vagy a cukornád levéből nyert szirup alkoholos erjesztésével állítanak elő. . . Egyéb kritériumok között ez áll róla a Magyar élelmiszerkönyvben. A whiskynek, brandynek hasonlóan vannak sajátosságaik. Előbbit legalább három évig érlelik 700 literesnél kisebb fahordóban, utóbbi pedig színtisztán borpárlat, tölgyfa hordóban legalább egy évig érlelve. Pálinka kizárólag friss gyümölcs vagy gyümölcsmust alkoholos lepárlásával nyert ital, amelyet legfeljebb 86 százalékosra párolnak, hogy a gyümölcs aromája megmaradjon. S minden más: szeszes ital. De az aztán garmadával. . .

Nem lát gyümölcsöt

Hasonló minőségi megkülönböztetés jár a nem alkoholos italoknak. Szörp csak tisztán a megnevezett gyümölcsből készülhet, ami ilyen-olyan "ízű", az már más kategória. A gyümölcslé is csak gyümölcsből származhat, és még hozzáadott cukrot is csak kis mennyiségben tartalmazhat. A gyümölcsnektárhoz vizet is, cukrot is adagolnak, de általában legalább 50 százaléknyi gyümölcsből kell készülnie. A sor végén az üdítőital áll, amelyet jó esetben egy gyümölcs ízére emlékeztető aromával készítenek.

"Bolhabetűs" tájékoztató

Az élelmiszerek egy másik csoportja, amiben a vevő könnyen eltévedhet, a tej - és " tejszerű " készítményeké. A "reggeli ital", "kávéital", "kakaós ital" és más megnevezés ma már aligha téveszti meg a vevőt, ezekről majd mindenki tudja, hogy a tejhez nem sok közük van. (Ezért is lényegesen olcsóbbak. ) Más a helyzet a különböző cukrozott hab-spray-kkel. Növényi alapanyagból készülnek, a tejszínnel köszönő viszonyban sincsenek, bár ezt sokan nem feltételezik. Akad a túrónak látszó készítmények között is ilyen, a legtöbb azonban a sajtok világában igyekszik elvegyülni. Címkéjük tartalmaz valami fantázianevet, némely olyan grafikát is, amely tejet adó állatokra utal. Azután a vevők zöme már nem nagyon nézi a "bolhabetűs" tájékoztatót, hogy tudniillik miből is gyártották a látványra alkalmasint gusztusos terméket. Élelmesebb gyártók -- hogy ne érje őket semmi vád -- már a címkén nagy betűkkel jelzik: "szendvics- és pizzafeltét". Vagyis nem sajt. Veszem, ha akarom. Hanem hogy a vendéglátóhelyeken mit adnak feltétként sajt helyett -- erősen bizalom kérdése.

Egyébként nem károsak. . .

A fogyasztóvédelmi felügyelőség viszonylag gyakran ellenőrzi a szóban forgó termékek jelölését, megkülönböztethetőségét. Megyénkben a legutóbbi vizsgálat során már csak alig néhány helyen találtak szabálytalanságot. Magunk is meggyőződtünk róla, a nagy élelmiszer-áruházakban külön csoportosítva rakják a polcokra, pultokra a nem "egy fajsúlyú" termékeket, s néhol még külön nagy betűs feliratok is figyelmeztetik a vevőt, hogy például "növényi zsírral készült élelmiszer-készítmények" előtt áll. Fontos megjegyeznünk, hogy ezek az "alternatív" élelmiszerek nem veszélyesek az egészségre, némelyeknek például fogyókúrázók számára kifejezetten előnyük is lehet. Forgalmazásuk legális, és egyelőre a gyártásuk is. . .

Kisalföld Online

   « vissza

Föoldal mail