CIKKEK

Átcsoportosított agrármilliárdok

2005. 01. 10.

Ismét több környezetvédő szervezet tiltakozott a vidékfejlesztésre szánt támogatások átcsoportosítása ellen, de ezúttal a kormánykoalíció néhány szakpolitikusa is csatlakozott hozzájuk. Óvtak attól, hogy az agrár-környezetvédelemtol vonjanak el forrásokat és azokat veszteséges ágazatokra költsék. Az erre szánt pénzeket teremtse elő máshonnan a kormányzat - javasolták az átcsoportosítás ellenzői.

A tárca nem kívánja megrövidíteni az agrár-környezetvédelmet - hangsúlyozta a Népszavának Pásztohy András, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) politikai államtitkára. Vidékfejlesztésre 2004-2006. között 180 milliárd forint jut. Ennek 80 százalékát uniós pénzekből, a fennmaradó 20 százalékot nemzeti forrásból fedezi a szaktárca.
Brüsszelben úgy vélik, az új tagországok nem tudják majd maradéktalanul kihasználni ezt a forrást, hiszen a májusi csatlakozás miatt eleve majdnem félév kiesett. Ezért felajánlották azt a lehetőséget, hogy az érintett államok a támogatás egy részét átcsoportosíthatják. Eddig a tízből kilenc új tagország élt ezzel a lehetőséggel. A fel nem használt összegek egyébként elvesznének. Ezért az agrártárca a vidékfejlesztésre szánt pénzek 20 százalékát átcsoportosítják a baromfi-, a sertés- és a tejágazat állatjóléti és környezetvédelmi beruházásainak támogatására, például a hígtrágya kezelés megoldására - közölte az FVM államtitkára. A 14-16 milliárd forint nem hiányzik majd az agrár-környezetvédelem, a félig önellátó, illetve a kedvezőtlen adottságú területeken gazdálkodók támogatásából sem. Az átcsoportosított milliárdokra azok a sertés- és baromfitartók, valamint tejesgazdák pályázhatnak, aki a megfelelő önrésszel is rendelkeznek.

Bihari Tamás - (Népszava.hu)

   « vissza

Föoldal mail