CIKKEK

Parmalat maradhat a magyar Parmalat

2004. 12. 06.

Úgy tűnik, sikerül megállapodni az olasz Parmalat, és magyar leányvállalata között a márkanévről. Az utóbbi az éves forgalom bizonyos hányadáért várhatóan még több évig használhatja Magyarországon a Parmalat nevet.

Végükhöz közelednek a felszámolás alatt álló Parmalat Hungaria Tejipari Rt. magyar vezetői és az olasz anyavállalat, a Parmalat S.p.A. csődbiztosa közötti egyeztetések a márkanevek használatáról, olyannyira, hogy a magyar tárgyalók szerint még az idén aláírhatják a szerződést. Fónay László vezérigazgató a Napi Gazdaságnak elmondta: az érdemi tárgyalások utolsó fordulója után vannak, már csupán néhány kisebb egyeztetés szükséges.

A megállapodástervezet szerint a Parmalat márkanév használatáért a magyar társaság a forgalom után mintegy 1,5-2 százalékos összeget fizet majd az olasz vállalatnak. A tervezet szerint amennyiben a Parmalat Hungaria Rt. nem éri el a 2003-as év nettó árbevételét - azaz hat-hétmilliárd forint körüli összeget -, akkor annak egy százalékát kell kifizetni az olaszoknak. A védjegyek és a know-how használatát tartalmazó royaltyt idén nem kell fizetnie a magyar cégnek, jövőre azonban már - az említetteken felül - az árbevétel egy százalékát, 2006-ban pedig két százalékát kellene.

Nem lesz több per

Fónay László hozzátette, hogy amennyiben létrejön a magyar és az olasz fél között a megállapodás, minden más peres eljárás - mivel a felek elállnak attól - hatályát veszíti. (Így például okafogyottá válik a Fejér Megyei Bíróságon megkezdett azon per, amelyet a társaság régi olasz vezetői a cég nevének Fejértej Rt.-re való megváltoztatásáról hozott közgyűlési döntés miatt indítottak. Az érdemi eljárás máig nem kezdodött el, ugyanis a felek között vita alakult ki arról, hogy az eljárás során ki képviselheti a Parmalat Hungaria Rt.-t. A Fejér Megyei Bíróság végül az olasz tulajdonosok ügyvédjét jelölte ki képviselőnek, a felszámolót pedig kizárta a peres eljárásból. Ezt a felszámoló képviselője megfellebbezte, az ügyet másodfokon tárgyalnák a fővárosban.)

A vezérigazgató a magyar Parmalat jelenlegi helyzetéről elmondta, hogy a felszámolás megindításakor naponta 65-70 ezer liter tejet tudtak feldolgozni, az értékesítésből származó bevétel havonta 320 millió forint volt, a társaság vesztesége pedig havonta mintegy 180 millió forinton állt. A jelenlegi adatok szerint a felvásárlás 150-160 ezer literre emelkedett napi szinten, a cég árbevétele havonta 800 millió forint, a veszteséget pedig sikerült havi 40 millió forint körüli értékre lefaragni. Fónay hozzátette: év végéig remény van a nullszaldó elérésére, jövőre pedig - új beszállítók megnyerésével - naponta 170-200 liter tejet kívánnak feldolgozni a magyar társaságnál. A Parmalat Hungaria Rt. eladása a vezérigazgató szerint 2006 végén válna időszeruvé.

(Index)

   « vissza

Föoldal mail