CIKKEK

Összefogásra biztatta a tejesgazdákat Gyurcsány

2004. 12. 02.

Összefogásra, szövetkezésre és saját feldolgozó létrehozására biztatta a tejtermelőket a miniszterelnök csütörtökön Hajdúdorogon, amikor Nagy Tibor magántehenészetében környékbeli gazdákkal is találkozott. Gyurcsány Ferenc Nagy Tibor tehenészetének megtekintése után elismeréssel szólt a látottakról. Nagy Tibor gazdasága jó minőségű tejet állít elő, és állat-egészségügyi szempontból is minden tekintetben megfelel az Európai Unió előírásainak - mondta a miniszterelnök.

"Nincs más út, mint összeállni a termelőknek, utána vásárolni, építeni kapacitásokat, pozíciót szerezni a kereskedelemben és visszaépíteni azt az integrációt, ami szétesett" - mondta Gyurcsány Ferenc. Hozzátette: ha összeállnak, megszervezik magukat, ha vannak tervek, ahhoz lehet támogatást adni.

Gyurcsány biztatta a gazdákat

Gyurcsány Ferenc biztatta a gazdákat: dolgozzanak azon, hogy legyen saját tejfeldolgozójuk, mert - szerinte is - ezzel lehet a termelőket erősíteni, és ilyenformán "nem lehet a termelőket kijátszani egymással szemben". A kormányfő felvetette, ha a hazai tejágazat termelői az évi 100 milliárd forintos árbevételnek csupán 1 százalékát beruházásra félreteszik, ahhoz "már lehet érdemi kormányzati segítséget adni".

A helyi gazdák - Nagy Tibor és Takács Sándor hajdúdorogi, illetve Nyakas András hajdúnánási tejtermelő - egyaránt arról panaszkodtak, hogy "baj van a piaccal, a feldolgozók visszaélnek a termelők helyzetével, és a nagykereskedelmi láncok nem tekintik partnernek a termelőket". Ugyanakkor Gyurcsány Ferenc érdeklődésére elmondták, hogy akik szövetkezetbe tömörülnek, jobban járnak, mert literenként 2 forinttal is többet kapnak a tejért , mint azok, akik önállóan értékesítenek. Takács Sándor két hazai, egy keleti és egy nyugati termelői tulajdonban lévő tejfeldolgozó létesítését vetette fel a miniszterelnöknek.

Gyurcsány: Nagy Tibor jó tejet állít elő

Gyurcsány Ferenc a tehenészet megtekintése után újságírók előtt elismeréssel szólt a látottakról, megemlítve, hogy a mintegy 50 tehenet tartó Nagy Tibor gazdasága jó minőségű tejet állít elő, és állat-egészségügyi szempontból is minden tekintetben megfelel az Európai Unió előírásainak.

"Ezek az emberek alapvetően a maguk tehetségéből élnek, naponta küzdenek, hogy egyről a kettőre jussanak" - mondta. Hozzátette: Magyarország ettől lesz sikeresebb, mert ami teljesítmény van, azt a dolgozni tudó és dolgozni szerető emberek állítják elő. Annak kapcsán, hogy a magyar termelők "nem bírnak a nagy cégekkel", Gyurcsány Ferenc kilátásba helyezte: megvizsgálják, hogy kellően védik-e a magyar jogszabályok a kis- és közepes termelők érdekeit a nagykereskedelmi láncokkal szemben.

(origo)

   « vissza

Föoldal mail