CIKKEK

Csődtől félnek a csirketermelők

A szaktárca szerint összességében nyertes lehet az ágazat

2003. 03. 31.

Az önköltségnél alacsonyabb felvásárlási árak miatt már a közeljövőben csőd fenyegeti a hazai baromfitermelőket. A gazdálkodók attól tartanak, hogy az uniós csatlakozás után még rosszabb lehet a helyzetük. A szaktárca szerint az ágazat összességében jól fog járni.

Már a közeljövőben csődöktől tartanak a hazai csirketermelők az önköltségnél kisebb felvásárlási árak miatt – hangzott el a tegnapi érdek-képviseleti ülésen. A gazdálkodók kifogásolták az agrártárca és a Baromfi Terméktanács között létrejött megállapodást, amelyben a felek kilónként 163 forintban határozták meg az első osztályú csirke minimális felvásárlási árát. Erre átlagosan csak 22 forintnyi állami támogatás rakódik, így a termelők szerint a 185 forintra tehető összes bevétel messze elmarad a 190 forint körüli önköltségtől.
Az alacsony átvételi árakat az magyarázza, hogy a külpiac 2001 óta romlott, ami miatt az exportárak csökkennek. A gazdálkodók szerint az uniós csatlakozás tovább ronthat a helyzeten, mivel többen nem tudják majd felvenni a versenyt uniós vetélytársaikkal, elsősorban a hatékonyságbeli gondok miatt. Utóbbiak arra vezethetők vissza, hogy a termelők jelentős részénél elmaradtak a szükséges fejlesztések, mivel nem képződött megfelelő nyereség az elmúlt években. Lesznek olyan vállalkozók, akiknek mással kell foglalkozniuk a belépés után – derült ki.
Az uniós csatlakozás komoly alkalmazkodási kényszert jelent, de a baromfiágazat összességében nyertese lehet a teljes jogú tagságnak – szögezte le Máhr András, az FVM helyettes államtitkára. Felhívta a figyelmet arra, hogy a belépéssel az exporttámogatási lehetőségek jelentősen bővülnek. Ugyanakkor nem lehetne fenntartani az eddig alkalmazott minőségi árkiegészítő támogatásokat, ezért ezeket az FVM már az idén úgynevezett haszonállattartást segítő dotációkkal váltotta fel. Máhr tájékoztatása szerint EU-tagként is mód nyílik a hatékonyságjavító, minőségnövelő beruházások, illetve a környezetvédő fejlesztések támogatására, és továbbvihetők lesznek az állati hulladékok megsemmisítésére szolgáló és prevenciós dotációk is. A minisztérium emellett az ágazati szereplőkkel közösen marketingprogramot kíván kidolgozni, és az eredményesebb piaci fellépés érdekében „termelői összefogások” létrehozására buzdítja a gazdákat.

VG

   « vissza

Föoldal mail