CIKKEK

Tetőzhetnek a fém- és agrárárak

2004. 04. 21.

Az idei átlagos barrelenkénti nyersolajár már 10 százalékkal kisebb lehet a tavalyi 29 dollárnál, ám a fémek még együttesen 26, az agrárnyersanyagok pedig 5,1 százalékkal drágulhatnak.
Ez utóbbiakon belül a növényolajok áremelkedése lehet a legnagyobb, míg a kávéjegyzések továbbra is nyomottak maradhatnak a Világbank legújabb előrejelzése szerint, amelyet a Bloomberg ismertetett. A globálisan emelkedő trendet jól tükrözi a vezető tőzsdei nyersanyagindexek elmúlt 12 havi alakulása is. A 26 terméket tartalmazó Goldman Sachs index (GSCI) 24 százalékkal nőtt, és április 12-én már 23 éves csúcsot ért el.
A nyersanyagok zömének folytatódó drágulásában – az összességében növekvő fogyasztás mellett – az árupiaci kereskedésben meghatározó dollár gyengélkedése is szerepet játszik, ami kedvező a nyugat-európai és japán vevőknek. Jövőre mindazonáltal már a kőolajon kívüli termékcsoportok árfolyama is átlagosan mintegy 3 százalékkal süllyedhet, mivel a jelenlegi piaci, illetve jövedelmezőségi feltételek elősegítik a kapacitásbővítő beruházásokat.

VG

   « vissza

Föoldal mail