CIKKEK

Magára maradt a Parmalat Rt.

Új nyugat-európai szereplők törnek be a hazai tejpiacra

2004. 03. 25.

A székesfehérvári tejcéget az olasz anyavállalat minden átalakítási tervéből kizárja. A magyar Parmalat vezetője támogatja a felszámolást.

Mivel a Parmalat Hungária Rt. nem tudott csődvédelmet elérni, az olasz anyavállalat nem vonta be a székesfehérvári céget az átalakítási tervébe – közölte Christiano Villani, a cég elnök-vezérigazgatója. Még kérdéses, hogy marad-e a Parmalat márkanév Magyarországon, erről majd a magyar felszámolóbiztos és az anyavállalat csődbiztosa, Enrico Bondi dönt.
A Parmalat Hungária Rt. a felszámolási eljárás megindításáról hozott bírósági döntést tegnap átvette, ez azonban még nem jogerős. A Fejér Megyei Bíróság a fellebbezést a Tej Terméktanács kezdeményezésére, 270 millió forintos, 60 napon túli tartozás miatt hozta meg. A cég összes tartozása becslések szerint azonban az 5,5 milliárd forintot is elérheti.
A cég nem kíván fellebbezni a kijelölt felszámoló, a TM-Line Kft. ellen, amelynek az értesítéstől számított nyolc napon belül kizárási nyilatkozatot kell benyújtania a bíróságra. Ebben elismeri, hogy nem tulajdonosa, nem hitelezője a Parmalatnak és nem áll semmilyen üzleti kapcsolatban a székesfehérvári tejcéggel. A felszámolási eljárás megindítása előtt összesen kilenc, külföldi és belföldi, szakmai és pénzügyi befektető is érdeklődött a cég iránt, a legkomolyabb ajánlat pedig egy átszervezési terv volt, amely a vállalat bérbeadásán alapult. A Catone Kft. és a tejbeszállítók egy csoportja által létrehozott A-tej Kft. is nyújtott be ajánlatot a cég többségi tulajdonosainak, ezt azonban nem fogadták el. A Parmalat Finanziaria SpA mellett ugyanis az EBRD jóváhagyása is kellett volna, amit a bank nem adott meg.
Az elnök-vezérigazgató ennek ellenére bizakodó, a sok érdeklődő alapján és az olasz anyavállalat botránya ellenére úgy érzi, van értéke a magyar vállalatnak. A székesfehérvári cég jelenleg is szállít a nagyobb áruházláncoknak, igaz a termelést a harmadára kellett csökkenteni. A dolgozóknak tizenöt naponta fizetnek, a beszállítóknak pedig hetente térítik meg a leszállított tej árát.

Külföldi lapértesülések szerint április közepétől Magyarországon és Szlovéniában is kaphatóak lesznek a Tirol Milch tejtermékei. Az osztrák tejcég Ausztria harmadik legnagyobbja a Berglandmilch és a NÖM után. Tavaly a cég 33,58 centet fizetett a tej literéért a beszállítóknak és ez az osztrák piacon is magasnak számít. Két évvel ezelőtt még 35 centért vették át a tejet, jövőre azonban már a 30 cent alá kénytelenek menni a felvásárlási árakkal. Az uniós csatlakozás így nem hat kedvezően a cég működésére, egyedüli növekedési lehetőséget számukra az Osttiroler Molkerei tejcéggel való fúzió hozhat.

Tóth Gabriella - VG

   « vissza

Föoldal mail