CIKKEK

Betartatlan agráralku

2004. 03. 12.

Az Országos Mezőgazdasági és Minősítő Intézet kimutatásai szerint ma 122 olyan marha-, sertés- és juhvágóhíd van az országban, amelyik megfelel az úgynevezett vágás utáni minősítés követelményeinek – hangzott el a Vágóállat és Hús Terméktanács (VHT) tegnapi tájékoztatóján. Zádori László, a szervezet titkára ugyanakkor közölte: legalább 150 olyan vállalkozás is szereplője a piacnak, amelyik az állatokat nem minősíti. A VHT a hatályos szabályozás betartatását kéri számon az FVM-en. A termelők sürgetik, hogy a tárca tegye közzé a nem megfelelő feldolgozók listáját, mert kockázatosnak tartják a beszállítást olyan cégekhez, amelyeket rövidesen be kell zárni.
A múlt pénteki tárgyalásokon arról volt szó, hogy az FVM a sertésimport ellen 25 százalékos védővám bevezetését kezdeményezi a kormánynál – mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének elnöke. A termelők általában is kifogásolják, hogy a behozatallal szembeni fellépésben a tárca, illetve a kabinet nem teljesítette a demonstráló gazdákkal kötött közelmúltbeli megállapodást. Külön is kifogásolják, hogy több esetben a külügyi, a pénzügyi, vagy a gazdasági minisztérium akadályozza meg az intézkedéseket.
A gazdák március 19-re ismét tüntetést hirdetnek a budapesti Kossuth térre – jelentette be tegnap Hanó Miklós, a Magyar Gazdák és Fogyasztók Önvédelmi Mozgalmának vezetője. Szerintük az FVM nem tesz eleget a demonstrációs megállapodásnak. A termelők Szanyi Tibor politikai államtitkár menesztését követelik az agrárium érdekeivel ellentétes nyilatkozatai miatt.

Mérsékli jelentős áremelését az állati hulladékok ártalmatlanításával foglalkozó, százszázalékos FVM-tulajdonú Atev Rt. – közölte tegnap Németh Imre miniszter. Az intézkedés megfelel a demonstráló gazdák követeléseinek. A termelők azt kifogásolták, hogy a monopolhelyzetű cég az idén esetenként akár 20-30 százalékkal is növelte szolgáltatási díjait, miközben a tárca a megsemmisítési támogatásokat költségvetési okokból megszüntette.

VG

   « vissza

Föoldal mail