CIKKEK

Itt az olcsó brazil csirke, de már jön az olasz is

2004. 03. 02.

Miközben a magyar baromfiipar túltermeléssel küzd, a hazai húspultokra is felkerül a brazil csirke, amelyet olcsóbban kínálnak, mint amennyiért a hazai termelőktől megveszik a baromfit.

Egészségügyi kifogások miatt nem tilthatja meg az agrárkormányzat a brazil csirke importját – tudtuk meg az agrártárcánál. A múlt héten a demonstrálóknak Németh Imre miniszter azt ígérte, hogy az állat-egészségügyi hatóság fokozott figyelemmel kíséri az élelmiszerimportot, s az első gyanú esetén azonnal döntenek az import esetleges leállításáról.

Amint Takács Lászlótól, a Baromfi Terméktanács ügyvezető igazgatójától megtudtuk, a magyar baromfitermelők képtelenek a dél-amerikai konkurensek áraival versenyezni. Az Egyenlítő környékén, olcsó, helyben előállítható fehérjetakarmánnyal, az átlagos magyar költségek töredékéért képesek a csirkét felnevelni, feldolgozni és Európába szállítani. Ezért fordulhat elő, hogy a fagyasztott csirkecomb, csirkemell a magyar áraknál 20-40 százalékkal alacsonyabb áron kerül a piacra.

Tavaly egyébként Brazíliából 450 tonna, Thaiföldről pedig 360 tonna darabolt csirkerész érkezett Magyarországra. Ezt rendszerint a készítménygyártók használták fel, s ezzel próbálják csökkenteni költségeiket. Most már azonban a győri baromfiboltokban megjelent az olcsó fagyasztott csirkecomb is.

Miközben a madárinfluenza megingatta a távol-keleti baromfitermelést, addig egyelőre hasznot húznak belőle a dél-amerikai baromfitenyésztők. Japán baromfiszükségletének eddig mintegy harmadát Kínából importálta, de most már Brazíliából hozzák a fagyasztott csirkét. A baromfiexport piacvezető nagyhatalma, az Egyesült Államok sem jelent konkurenciát a japán piacon Brazília számára, mert az USA nem exportál csirkelábat, ami a japán fogyasztók kedvence.

A brazil export számára Európában is megnyílnak a kapuk, hiszen az Európai Unió is betiltotta az ázsiai országokból érkező importot. Magyarországon is feltűnt újra az olcsó brazil csirke. Az utakról nemrég levonult termelők máris tiltakoznak, ugyanis Győrben olcsóbban lehet csirkecombot vásárolni, mint amennyiért a magyar termelők előállítják a baromfit.

Információink szerint már az Európai Unióból is érkezik Magyarországra az olcsó baromfi. Legutóbb kilónként 95 centért (247 forint) ajánlott olasz fagyasztott csirkéről hallottunk. Németországban egyébként az egész csirke kilónkénti fogyasztói ára 860 forint körül van. A mellfiléért 2100-2200 forintot kell fizetni. Magyarországon, az Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet felmérése szerint a feldolgozók egy kiló friss csirkemellfiléért átlagosan 780 forintot kapnak, míg a csirkéért 360 forintot.


Nem kelt el a bábolnai Tetra

Információink szerint megfelelő ajánlat hiányában eredménytelennek minősítette a Bábolna Rt. igazgatósága a Bábolna Tetra Kft. eladására januárban meghirdetett egyfordulós nemzetközi pályázatot. Úgy tudjuk, mindenképpen eladják a céget, de később döntenek a magyar tojóhibrid-előállítás legfontosabb vállalatának sorsáról. Addig azonban a jelenlegi feltételek mellett működik tovább a Tetra.

Czauner Péter - Népszabadság

   « vissza

Föoldal mail