CIKKEK

A tejtermelők megvennék a Parmalat Hungária Rt.-t

2004. 02. 13.

A Parmalat Hungária Rt. felszámolását kezdeményező tejtermelők gazdasági társaság alakítását tervezik, amely megvásárolná az olasz érdekeltségű székesfehérvári tejfeldolgozó céget a felszámolási eljárást követően – közölte lapunk érdeklődésére Istvánfalvi Miklós, a tejtermelők konzorciumának vezetője. A kft.-t magyar tejtermelők egy csoportja és a Catone olasz logisztikai cég hozza létre 60-40 százalékos részvétellel, hárommillió forintos alaptőkével.
A tejtermelők a Parmalat Hungária Rt.-vel szemben fennálló követeléseik egy részét tőkésíteni is hajlandók a cég átvételekor.
E kezdeményezésről egyelőre nem kaptak választ a Parmalat menedzsmentjétől a termelők. Istvánfalvi Miklós szerint a társaság csak az időt húzza, és képtelen a probléma megoldására. Mint arról már hírt adtunk, a cég jelenleg mintegy egymilliárd forinttal tartozik a beszállítóknak. Noha a február első hetében szállított tej ellenértékét a megállapodás szerint kiegyenlítette a vállalat, arra még mindig nem tett ajánlatot, hogy mikor és hogyan rendezi a novembertől január végéig szállított tej árát. A Parmalat Hungária Rt. lapzártánkig nem nyilatkozott a termelők kezdeményezéséről.

VG

   « vissza

Föoldal mail