CIKKEK

Akadozik az új agrárhitel

Az „államosított” szövetkezetek és az őstermelők pénzügyi krízistől tartanak

2004. 02. 03.

Akadozva indul a 100 milliárd forintos új agrárhitelprogram, mivel egyes bankok még nem véglegesítették az eljárási rendet, és nem születtek meg az MFB és a pénzintézetek közötti megállapodások sem. Az őstermelők és az „államosított” szövetkezetek pénzügyi krízistől tartanak, mivel jórészt kimaradnak a hitelakcióból.

Vontatottan indul az uniósfelkészülést szolgáló 100 milliárd forintos új hitelprogram, amelyre az FVM rendelete szerint elvileg február elsejétől (gyakorlatilag tehát tegnaptól) nyújthatnák be igényeiket az agrárszereplők. Az akció így is egy hónapot késett, hiszen a kormány, illetve az FVM eredetileg januári startot tervezett. Az idő azért sürgető, mert az EU-csatlakozás miatt az állami és intézményi garanciával ellátott, kamattámogatásos források igénybevételéhez a hitelszerződéseket április 30-ig meg kellene kötni.
A két részből álló programban 50 milliárd forintot – kereskedelmi banki közvetítéssel – az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank (MFB) nyújthat százszázalékos készfizető kezességvállalás mellett. A másik 50 milliárdos csomagot a kereskedelmi bankok adhatják a Hitelgarancia Rt. és az Agrár-vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHA) 80 százalékos intézményi garanciájával. Egy-egy igénylő (integrátor) 2–750 millió forintnyi fejlesztési forráshoz juthat 5–10 éves futamidővel és 5-6 százalékos kamattal.
A február elsejei hivatalos kezdési időpont ellenére a bankok nagy része tegnap sem a saját, sem az MFB-s források terhére nem fogadta a hitelkérelmeket. A Kereskedelmi és Hitelbank Rt. tájékoztatása szerint a pénzintézetnél a konstrukció hétfőtől még nem „érhető el”. A bank gyorsított módon dolgozik a belső szabályzaton, de ügyfelei érdekében több jogszabály-értelmezési kérdést is tisztáznia kell – tudtuk meg.
Az OTP mától fogadja a hitelkérelmeket – közölte a pénzintézet kommunikációs osztálya, de további részletekről nem kívánt nyilatkozni. Információink szerint a százszázalékos garancia miatt legvonzóbbnak tűnő MFB-s konstrukciónál gondot okoz, hogy nem születtek meg a kezességvállalási és refinanszírozási megállapodások az MFB és a kereskedelmi bankok között. Ennek alapvető oka, hogy a pénzügyi tárca még nem adott felhatalmazást az állami bank garanciavállalásához. A PM nem nyilatkozott lapunknak. Az MFB tájékoztatása szerint az ügy csupán technikai jellegű, és a pénzintézet már több mint húsz kereskedelmi bankkal és takarékszövetkezettel készített elő megállapodásokat.
A 100 milliárdos hitelakció növekvő feszültséget okoz a mezőgazdasági szövetkezetek körében, mivel a jelenlegi feltételek között a csaknem 1000 gazdaságból több mint 500 kiszorulhat a programból – közölte Horváth Gábor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) főtitkára. A probléma abból származik, hogy az előző kormány idején indított üzletrész-felvásárlás nyomán e szövetkezetekben 25 százaléknál nagyobb részarányt szerzett az állam. Emiatt most nem minősülhetnek kis- és középvállalkozásoknak, ezért valamennyi kedvezményes MFB-forrástól elesnek. Horváth szerint hasonló okokból nem férhetnek a Hitelgarancia Rt. kezességvállalásával ellátott hitelekhez sem (AVHA-garanciás forrásokat viszont minden bizonnyal igényelhetnek). Új hitelek nélkül e szövetkezeti körnél tömeges felszámolás indulhat meg, ezért a MOSZ az FVM-nél és a PM-nél is rendeletmódosítást kezdeményezett – mondta a főtitkár.
Az őstermelők ugyancsak nem kaphatnak kedvezményes MFB-s forrásokat, de Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke szerint a kis- és közepes termelők zömével a kereskedelmi bankok sem kívánnak foglalkozni a programban. A pénzintézetek 150 százaléknál is nagyobb fedezetet kérnek, az eddigi érdeklődések több mint 90 százalékában pedig eleve úgy nyilatkoztak, hogy a kisebb gazdálkodók finanszírozása nem üzlet számukra – fogalmazott Jakab.

Hazafi László - VG

   « vissza

Föoldal mail