CIKKEK

Ismét megvonták az exportjogot a KOMÉTA húsfeldolgozótól

2004. 02. 02.

Három hónapon belül másodszor vonták meg az exportjogot a kaposvári húsfeldolgozó üzemtől.
A cég vezetése a földművelésügyi miniszterhez vasárnap írt levelében tiltakozik a határozat ellen, egyúttal szorgalmazzák, hogy a jelenleg Magyarországon tartózkodó, a húsüzemekben vizsgálódó EU-ellenőrök tartsanak szemlét az üzemben, ennek eredményéig pedig haladéktalanul vonják vissza a felfüggesztést.
Az FVM által kijelölt négytagú magyar szemlebizottság múlt heti ellenőrzése nyomán a Somogy megyei állategészségügyi hatóság január 30-án délután értesítette az újabb tilalomról a KOMÉTA Kft. menedzsmentjét - közölte Hollósy Tibor vasárnap a távirati irodával.
A KOMÉTA általános igazgatója elmondta, "ez a döntés nagyon súlyos következményekkel jár", mert ezúttal tudomásuk szerint nem csak átmeneti exporttilalmat jelentő felfüggesztésről van szó, a bizottság jelentésében azt is áll: a szaktárca indítványozza, hogy vegyék le a KOMÉTA Kft-t az EU exportlistájáról.
"Azt nem tudjuk, hogy ez már megtörtént-e, de ha igen, akkor az beláthatatlan következményekkel jár" - mondta Hollósy Tibor.
"Erre a listára rendkívül nehéz és csak hosszadalmas procedúra után lehet visszakerülni" - fűzte hozzá.
Az általános igazgató beszámolója szerint a kaposvári üzemben évente 400 ezer sertést dolgoznak fel, termékeik 40 százalékát külföldön, nagy részét az Európai Unió országaiban értékesítik.
Hollósy Tibor közölte: a mostani döntést azért sem tudják elfogadni, mert a négytagú bizottságban, amelyet a három dunántúli - a kaposvári, a kapuvári és a pápai - húsüzem ellenőrzésével bízott meg a minisztérium, "két olyan szakember is helyet kapott, akik az ellenőrzésekben érintett konkurens vállalatok közül kettőben az állategészségügyi higiéniai területen felelős posztot töltenek be".
Hozzátette: azt is különösnek tartják, hogy most többen megkérdőjelezik a somogyi állategészségügyi hatóság ellenőrzéseinek alaposságát, hatékonyságát, holott a múlt év őszén az EU e körben vizsgálódó szemle bizottsága egyedül a somogyi kirendeltséget emelte ki az országos értékelés során, mondván: náluk mindent rendben találtak, az EU elvárásainak megfelelően, jól végzik munkájukat.
A KOMÉTA Kft. neve, noha a cég nem érdekelt az amerikai exportban, ennek kapcsán mégis többször felmerült az elmúlt napokban, mint olyan magyarországi húsüzem, ahol az amerikai szemlézők kifogásokat találtak. A híradásokból úgy tudni, egyebek között ez volt a fő oka annak, hogy valamennyi magyarországi cégtől megvonták az Amerikába irányuló hús és hústermékek exportengedélyét.
A kaposvári húsfeldolgozónál múlt év őszén tartott amerikai szemle során valóban talált hiányosságot a bizottság - egy szállítószalag fém alkatrészét műanyaggal helyettesítették - emiatt az állategészségügyi hatóság akkor elsőként megvonta a cég exportjogát. Ezt azonban visszaadta egy hónap múlva, miután nemcsak a kifogásolt alkatrészt, hanem az összes szállítószalagot kicserélték - mondta Hollósy Tibor.

VG

   « vissza

Föoldal mail