CIKKEK

Napokon belül megkezdődhet a Hajdú-Bét felszámolása

2004. 01. 27.

A Magyar Hírlap információi szerint már a héten elindulhat a ki nem fizetett termelők által kezdeményezett felszámolási eljárás Magyarország egyik legnagyobb baromfi-feldolgozója, a Hajdú-Bét Rt. ellen. A beszállítóinak több milliárd forinttal tartozó cég hiteleit a bankok (elsősorban a Raiffeisen és a K&H) január közepén felmondták, és megkezdték a szerződésekben kikötött biztosítéki jogok érvényesítését, az APEH a köztartozások behajtása érdekében végrehajtást indított a társaság ellen, ráadásul a bankszámláira is azonnali beszedési megbízást adott ki, és a cég közgyűlése is a felszámolás mellett döntött a múlt héten. A nemzetközi piaci áresések, a csökkenő export, a gyengülő forint, a folyamatosan emelkedő energia- és takarmányárak és a túltermelés miatt nehéz helyzetbe került Hajdú-Bét már tavaly bérbe adta debreceni üzemét legnagyobb vetélytársának, a Bábolnának, mezőkovácsházi egységét pedig egy másik cégnek, korszerű zagyvarékasi üzemét leállította, törökszentmiklósi és kisvárdai üzemei bérbeadásáról pedig most tárgyal, de kevés az esély a gyors értékesítésre. A társaság korábbi közleménye szerint a beszállítók követeléseinek kielégítésére biztosítékot nyújt a cég saját tőkéje és eszközei, amelyek értéke meghaladja tartozások összegét.

VG

   « vissza

Föoldal mail