CIKKEK

Főként kistermelők mentek tönkre

A tej átvételi árában eltérés a gazdák és a feldolgozók között

2003. 12. 05.

Szárnyra kapott a hír, hogy országos demonstrációt tartanak a tejtermelők , már csak a módot és az időpontot egyeztetik. A Szarvasmarha-tenyésztők Országos Választmányának kondorosi elnöke ezt cáfolta. Elmondta: jelenleg tárgyalásokkal kívánják a tejválságot orvosolni.
- Valóban alakítottunk demonstrációs bizottságot, de még szeptemberben, és összehangolt megmozdulásra nem került sor, mert akkor sikerült megállapodásra jutni a feldolgozókkal, a szakminisztériummal - hangsúlyozta érdeklődésünkre Krajcsovicz András, a Szarvasmarha-tenyésztők Országos Választmányának elnöke, a kondorosi Fríz- Tej Rt. vezérigazgatója. - Más kérdés, hogy például az agrártárca azt a 20 millió liter tejet nem vonta ki a piacról, amire ígéretet tett. Most azt kérjük, hogy az erre szánt pénzt fizessék be a Tej Terméktanács kasszájába, és ezzel az exportot támogatnánk.
A választmánynak nem csak demonstrációs, hanem többek között árbizottsága is van. Nos, ez a testület a bekért adatok alapján arra jutott, hogy jövő év elején már 81,80 forint lesz az extratej előállításának literenkénti önköltsége. Egyes feldolgozók viszont nem kívánnak többet fizetni 62-64 forintnál. A túltermelési válság, a szigorítások és az alacsony átvételi ár miatt megyénkben is sok termelő - főként a kisebbek - hagyott fel a tejtermeléssel . Az EU-s elvárások következtében még többen mehetnek tönkre.
- A tenyésztői választmány kitörési pontnak azt tartja, ha beszerző és értékesítő szövetkezeteket hoznak létre a termelők - ecsetelte Krajcsovicz András. - Amennyiben ezek a szövetkezetek megalakulnak, és egyenként több 100 millió liter tej összpontosul náluk, hatékonyabban léphetnek fel az ártárgyalásokon. Hazánkban ugyanis, sajnos, nincs reális esélye, hogy a termelők meghatározó szerephez jussanak a feldolgozók tulajdonosi körében.
Jövőre 1,2 milliárd liter tej és tejből készült termékek belföldi fogyasztására számítanak a szakemberek. Várhatóan 400 millió liter tejet kell majd valamilyen módon kivonni a piacról. A termelők kíváncsian várják, hogy a szaktárca az idei 72 forint/liter irányárhoz képest milyen irányárat szab meg a jövő év első négy hónapjára, he egyáltalán lesz irányár.

Nyemcsok László - Békés Megyei Hírlap

   « vissza

Föoldal mail