CIKKEK

Felfüggesztették az agrárdotációk folyósítását

2003. 12. 02.

Felfüggesztette az agrárpiaci támogatási pályázatok befogadását az FVM, és leállította a nem pályázatos dotációk folyósítását is – áll a tárca internetes közleményében. Így az ágazati szereplők az idén már nem juthatnak újabb támogatásokhoz. Pályázat nélküli igényeiket a kifizető szervek nem teljesíthetik, míg a tenderek esetében a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, illetve több más közreműködő intézmény nem adhat ki dotációs igazolásokat.
Az intézkedésre a támogatási keretek kimerülése miatt volt szükség – tudtuk meg. Az érdekeltek nem pályázatos követeléseikhez a jövő évi agrárbüdzséből juthatnak hozzá külön igénylés nélkül. A pályázatos pénzeket csak akkor kaphatják meg, ha beadványaikat 2004. január végéig benyújtják.
A minisztérium vezetése egy évvel ezelőtt arról számolt be, hogy az idei támogatások 20 százalékkal növekednek. A tárca – ideértve a SAPARD-forrásokat is – 235 milliárdnyi ez évi dotációt mutatott ki, szemben a 195 milliárdos bázissal. A keret azonban már az év első felében „összement”, ezért az FVM-nek le kellett állítania a gépberuházási támogatásokat. Hasonló sorsra jutottak a meliorációs és az agrártermelési jogcímek is. Piaci zavarok évközi elhárítására és az aszálykárok kompenzálására csak kormányzati pluszforrásokkal nyílt mód.
A mostani támogatási stop következménye lesz, hogy nő a jövő évi agrárbüdzsét terhelő, ez évről származó dotációs kötelezettség – állítják szakértők. Nagysága becslések szerint 70-90 milliárd forint lehet. Köztudott: a jövő évi uniós közvetlen kifizetések 30 százalékos nemzeti kiegészítése nem szerepel a költségvetési törvényjavaslatban. Most úgy tűnik, veszélybe kerülhetnek a csatlakozás után fenntartani (notifikálni) kívánt más nemzeti dotációk is. A tárca e célokra „papíron” 105 milliárdot fordíthatna 2004-ben, de az összeg zömét az áthúzódó kiutalások „vihetik el”.

VG

   « vissza

Föoldal mail