CIKKEK

Elengedendő agrárhitelek

A termelők szerint többmilliárdos támogatás ragad benn

2003. 11. 24.

December elsejével kell megkötni azon szerződéseket, amelyek révén a kormány három év alatt 9-10 milliárd forintnyi agrárhitelt enged el az ország kedvezőtlen adottságú térségeiben. A termelők szerint többmilliárdos támogatás ragad benn.

Máig minden termelő megkapta az értesítést arról, sikerrel pályázott-e az ország kedvezőtlen adottságú térségeiben folyó agrárreorganizációs programra – nyilatkozta lapunknak Németh Imre földművelésügyi miniszter. Az év első felében indított akció maximum 25 milliárd forintnyi éven túli régi gazdálkodói hitelre terjedt ki.
A kormány rendelete szerint ennek felét a termelők előnyösebb feltételeket kínáló, új „térségi kölcsönné” alakíthatják, amelyet három év alatt a büdzsé törleszthet helyettük. A programhoz a kormány összesen 12,5 milliárdos állami támogatást társított.
A nyerteseknek az új hitelszerződéseket december elsejei hatállyal kell megkötniük a pénzintézetekkel – mondta a miniszter. A kedvezőtlen térségekben gazdálkodók korábban 1075 pályázatot nyújtottak be, amelyekből a tárca 928-at talált megfelelőnek. Ugyanakkor az is kiderült, hogy az akcióra szánt 12,5 milliárdos állami dotáció egy része bennragad, mivel az eredményes pályázatokra összesen 9-10 milliárd forintnyi támogatás fizethető ki. A program ennek ellenére sikeresnek minősíthető – vélte a miniszter.
A legnagyobb hazai agrár-érdekképviselet, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) kifogásolhatónak tartja a reorganizációs projektet. Magyar György, a szervezet titkára szerint az egyébként rászoruló gazdálkodók azért esnek el 2,5-3 milliárd forintnyi állami dotációtól, mert túlságosan szigorúak voltak a pályázati feltételek, és azokon a kormány, illetve az FVM nem enyhített. Az egyik fontos kritérium azt volt, hogy az igénylők földjeinek hektáronkénti átlagos aranykorona-értéke (AK) ne legyen nagyobb 17-nél. Több termelő azért nem kapcsolódhatott be a programba, mert átlagos AK-értéke néhány tizeddel vagy századdal meghaladta a határértéket – mondta a titkár.
Mint ismert, a kormány 2002-ben már végrehajtott egy konszolidációs projektet, amellyel 60 milliárd forint éven belül gazdálkodói hitelt engedett el. A termelők a mostani akcióban először 2004-ben juthatnak állami támogatáshoz a programba vont hitelek törlesztéséhez. A korábban benyújtott pályázatok részeként üzleti és foglalkoztatási tervet kellett összeállítaniuk, amelyet a dotációk igénybevételéhez 2003–2006 között meg kell valósítaniuk. A teljesítésről évente kell beszámolót készíteniük a pénzintézeteknek és az FVM-nek. Az első ilyen anyagot a jövő év május 31-ig kell megküldeniük.

Hazafi László - VG

   « vissza

Föoldal mail