CIKKEK

Ki fölözi le a tejet ?

Több mint három hónappal késik a tej árának kifizetésével a zentai tejfeldolgozó üzem

2003. 02. 02.

Örök kérdés, hogy a tejtermelő , tejfeldolgozó és -forgalmazó vonalon voltaképpen ki fölözi le a hasznot. A termelők szerint ők aligha, mert a tej árából még a legjobb árarányok idején is épp, hogy fedni tudták a tehéntartással járó költségeket. Ezt mondják azok, akik a tej nagy hányadát a tejgyáraknak szállítják le. Valamivel nagyobb haszonkulccsal dolgozhatnak azok, akik házakhoz hordják szét a tejet , saját szervezésben hordják piacra a tejhasznot : a túrót, a tejfelt stb. Azt, hogy nem valami gazdaságos ágazat a fejőstehéntartás, egyebek között bizonyítja a tény is, hogy az országban erősen lecsökkent a fejőstehén-állomány. A társadalmi vállalatokban, birtokokon és a magángazdaságokban egyaránt igen sok, a hetvenes, nyolcvanas évek elején épült tehénistálló áll üresen. Noha jóval kevesebb tej kerül a piacra, mint korábban, az mégis túltelítettnek tűnik. Legalább is ezt mondják a vajdasági tejfeldolgozók , akiknek ilyen körülmények között komoly csatát kell vívniuk a piac megtartásáért.
Ezt nemcsak a jó minőséggel, választékbővítéssel, hanem árcsökkentéssel, az árumegfizettetés határidejének eltolásával kénytelenek elérni a forgalmazók körében. Ezek az engedmények azután a közvetlen termelőkre is kihatással vannak. A tejnek zsíregységenként meghatározott ára van, 2,80 dinár, amire azután az állam abban az esetben, ha a zsíregység nagyobb, literenként 4 dináros prémiumot is fizet, tehát ennek csökkentéséhez nem lehet folyamodni. Lehet viszont manipulálni a zsíregység-megállapítással. Még a legkorszerűbb mérőeszközök alkalmazásánál sem lehet kiiktatni az úgynevezett emberi tényezőt, aminek következtében 2--3 tizedes zsíregység-csökkentés is elérhető. Ezt persze általában csak az egyik fél állítja, a másik nem vállalja. A tejtermelő sem a felvizelést. Időnként viszont elég komoly vita kerekedik ekörül a termelők és a feldolgozók között.
Ezúttal az óbecsei Becej Földműves-szövetkezettel együttműködő tejtermelők és a zentai tejgyár körül kerekedett vita, de ezt elsősorban a tejgyár tartozása váltotta ki. Több mint három hónappal maradt el a tej árának kifizetésével a becsei termelőknél, míg más termelők irányában nem ilyen nagyarányú a lemaradás.
A gyár képviselői, Amet Murafi igazgató és Borsos Antal, a nyersanyagrészleg igazgatója a héten szervezett találkozón határozottan állították, hogy ha van is némi eltérés, a becsei tejtermelők iránti lemaradás nem szándékosan nagyobb, mint másutt. Ezt egyébként elsősorban termékeik árának késedelmes megfizettetésével, továbbá a pénzforgalomban bekövetkezett változásokkal magyarázták. Egyértelművé igyekeztek tenni, hogy szó sincs olyan problémákról, amelyek következtében az üzem esetleg fizetőképtelenné vált volna. Mint mondták, hogy megfizettethető kinnlevőségük jóval nagyobb, mint a tejtermelők iránti adósságuk. Ez persze nem elégítette ki a megbeszélésen jelen levő becsei tejtermelőket , akiknek többsége ugyan napi néhány tíz liter tejet ad át, de különösen ilyenkor télen, amikor más bevételi forrás nem származik a mezőgazdaságból, szinte létkérdés számukra a tejért járó pénz.
-- Mi váltig azt halljuk a zentai tejgyár képviselőitől, hogy legyünk türelmesek, a végén úgyis megkapjuk a pénzünket. Mi akár magunkra is erőltethetünk némi türelmet, de a jószág nem lehet türelmes. Neki takarmány és gondozás kell. A takarmányhoz viszont pénzre van szükségünk. Ilyen körülmények között, amikor a növénytermesztésből sem tudtunk télire jóformán semmit sem tartalékolni, nagyon is szükség van arra a kis pénzre, amit a tejből kapnánk -- mondta Ördög Mária, aki két tehéntől, mégpedig kézi fejéssel naponta 35 liter tejet ad át.
A legnagyobb becsei tejtermelők egyike, Mucsi Ferenc jó adag keserűséggel konstatálta, hogy ahelyett, hogy mint egykoron a tejgyár borjúk kiadásával, takarmány beszerzésével segítené a termelőket, a tejár kifizetésének három hónapos késésével voltaképpen a termelők adnak kamatmentes hitelt a feldolgozónak.
Berkes Károly, a szövetkezeti tanács elnöke is azt fejtegette, hogy ha már a termelőnek az adó és más kötelezettségek elmaradása esetén kamatot kell fizetnie, akkor a tejgyárak is fizessenek késedelmi kamatot a termelőknek. Indítványozta továbbá, hogy ha már az országban tejfelesleg van, akkor állják útját a tejtermékek behozatalának. A tejgyárak közössége készítse el az évi tejszükséglet kerettervét és ahhoz méretezzék a tejtermelést .
A keserű hangvételtől, panaszáradattól nem mentes, de egyébként igen korrekt megbeszélés végén a termelők elfogadták a zentai tejgyár képviselőinek javaslatát, miszerint márciusig kifizetik a múlt év októbere óta újévig felhalmozott tartozást, sőt a januárban átadott tejet is, és márciustól mintegy másfél hónapos megfizettetési határidővel folyósítják a tejárat . A tanácskozást követő napon a becsei termelők máris kézhez vehették az október első részében átadott tejmennyiség után járó pénzt, és rövidesen az októberi tartozás letisztázása várható.
A tejárról , a haszonról ezúttal nem sok szó esett.

Lajber György - Magyar Szó

   « vissza

Föoldal mail