CIKKEK

Nagy a búza- és kukoricahiány

2003.10.10

Sem búzából, sem kukoricából nincs már meg a hazai igényekhez szükséges mennyiség az országban, derül ki a Gabonaszövetség legfrissebb mérlegéből. Búzából mintegy 100 ezer, kukoricából pedig legalább 50 ezer tonna hiányzik, azaz importra lesz szükség. A behozatali igény a szerint fokozódik majd, ahogy az export nő. A szervezet ma legalább 350-360 ezer tonnás importtal számol, de e mennyiség elérheti a 700 ezer tonnát is a jövő júliusig tartó gabonaszezon végéig.
A szövetség a mérleget és a helyzetértékelést átadta az FVM-nek, de nem tett intézkedési javaslatokat – mondta lapunknak Makay György főtitkár. Hozzátette: a tárcának most már tájékoztatást kellene adnia arról, ter-vez-e szabályozási lépéseket, mert a mai bizonytalanság a piaci szereplőknek károkat okoz. Mint beszámoltunk róla, az FVM hónapok óta halogatja a beavatkozást, elsősorban az ágazati érdekellentétek miatt. Eddig főként a regisztráció, az exportengedélyezés vagy a kiegyenlítő befizetések (lefölözés) bevezetése jött szóba, mivel a teljes kiviteli tilalom – hasonlóan a 2000-es kukoricastophoz – nemzetközi bonyodalmakhoz vezetne. Ma már többen megfontolandónak ítélik az importvámok mérséklését is, bár mindegyik szabályozási döntés sértené a gabonatermelői érdekeket.
Szakértők szerint intézkedések nélkül újabb terménydrágulás várható, amíg az árak el nem érik azt a szintet, amely mellett az import kifizetődővé válik. Lakatos Zoltántól, a Gabonaszövetség elnökétől megtudtuk: ez búzánál vámmentes behozatal esetén is 44-45 ezer, kukoricánál általában 38 ezer forint körüli tonnánkénti árakat jelentene, szemben a mostani 36-38 ezer, illetve 32-34 ezer forinttal. A napokban felröppentett hírek szerint ugyanakkor – egyelőre tisztázatlan mennyiségben – olcsóbb ukrán kukorica importjára is esély nyílhat. Ez némileg visszafoghatja az árnövekedést, de előreláthatólag a behozott áru is a maihoz hasonló, 33-34 ezer forintos áron jelenik majd meg a magyar piacon, vélte Lakatos.
A kenyér- és a tápárak további emelkedése a lakosságot, illetve a takarmányfelhasználókat egyaránt hátrányosan érintené, bár a szövetség elemzése szerint a drágulás az állattartókat a korábbi várakozásoknál kevésbé viseli majd meg. Ebből kiindulva a szervezet most 200 ezer tonnával növelte a valószínűsíthető éves takarmányigényt.
A rendkívüli aszály mellett többek között ez is közrejátszik abban, hogy a ma már csupán 4,5 millió tonnára várt kukoricatermés kevés lesz. Búzánál pedig az összesen 400 ezer tonnás eddigi export fordította kedvezőtlen irányba a 2,95 millió tonnás termés miatt egyébként is „vékony” mérleget.

VG

   « vissza

Föoldal mail