CIKKEK

Kapuvár: a termelők a gyárat akarják

2003. 09. 27.

A kapuvári húsüzem megvételére alakult termelői konzorcium addig nem szállít sertést a gyár új bérlőjének, amíg nem kap ígéretet a tulajdonos Ringa Rt.-től arra, hogy – állami garanciával, „elfogadható áron” – ő veheti meg az üzemet. A bérlő szerint egy ilyen lépéssel megkezdődhetne a szocialista forradalom az unióba készülő Magyarországon.

Ismét fellángoltak az indulatok Kapuváron. A Pick-csoporthoz tartozó, súlyosan veszteséges Ringa Rt. ugyan nem zárta be a húsüzemet, de a késztermékek gyártását elvitte Ceglédre, a vágó-daraboló részleget pedig bérbe adta a Debreceni Hús Rt.-nek. Ez a cég azt ígérte, hogy október elsején újraindítja a munkát, s legalább négyszáz embert foglalkoztat a korábbi hatszázból. Ötven embernek továbbra is a Ringa ad munkát Kapuváron.

A sertéstenyésztők és a dolgozók már korábban azt akarták elérni, hogy kezükbe kerüljön a gyár. A bérletet az önkormányzat sem tartotta igazán jó megoldásnak, ám a foglalkoztatottak viszonylag magas száma miatt – százötvenen kerültek utcára a gyárból – ebbe beletörődni látszott a város.

A termelők azonban konzorciumot alakítottak, majd elhatározták: megszerzik az üzem tulajdonjogát, egyébként nem adnak vágóállatot az új bérlőnek.

– Három megye 115 magántartója és 22 társas vállalkozója döntött úgy, hogy több mint 300 ezer disznót nem ad oda Kapuvárnak, ha nem lehet miénk a gyár – mondja Fenyőházi Tibor, a konzorcium egyik vezetője.

– Mit csinálnak az állatokkal? – kérdezem tőle.

– Eladjuk másnak – hangzik a válasz. – Most már van kereslet a sertések iránt Magyarországon.

– Felhergelt, félrevezetett emberek cselekszenek a saját érdekeik ellen – így minősíti a gazdák elhatározását Román Gyula, az új bérlő, a Debreceni Hús Rt. vezetője. – Azért jöttem Kapuvárra, mert értékelem az itt dolgozók teljesítményét, munkakultúráját, az üzem technológiáját, s erre alapozva a munka folytatását, piacot ígértem az embereknek. Ha ezt a törekvést megakadályozzák a gazdák, akkor a négyszáz dolgozót is az utcára juttathatják, noha én tartani akarom a nekik tett ígéretemet.

Fenyőházi Tibor szerint viszont a gazdáknak írt levelében a tulajdonos Ringa elnök-vezérigazgatója, Tóth Ervin sem zárkózott el attól, hogy megfelelő ajánlat esetén a konzorciumnak adja el a gyárat.

A Tóth Ervin által megbízott sajtó-ügynökség munkatársa, Németh Sándor arról tájékoztatott: írt ilyesmit csütörtökön a vezérigazgató, de miután jogászokkal ismét átnézték a bérleti szerződést, pénteken újabb levelet küldött a gazdáknak, amelyben visszavonta előző álláspontját. Az új levélben az áll: a debreceni céggel kötött bérleti szerződés értelmében egy évig a gyárat nem lehet eladni.

– Természetesen csak ezzel a feltétellel vettem bérbe, hiszen nem tud úgy tervezni az ember, ha bármikor eladhatják a feje fölül a bérleményét – erősíti meg Román Gyula a Tóth Ervin újabb levélében foglaltakat. Fenyőházi Tibor viszont állítja, hogy ilyen levelet nem juttattak el hozzájuk. A gazdák a jövő szerdán már az üzem megvételéről akarnak tárgyalni a Ringa első emberével.

Megkérdezem Román Gyulát, mi történik, ha valóban nem kapnak sertést a konzorciumtól. A válasz:

– Akkor három dolog lehetséges: máshonnan szállítunk disznókat, esetleg nem indulunk el október elején, illetve ideiglenesen vagy véglegesen leállítjuk a vágást. De én reménykedem a megegyezésben, hiszen a konzorcium tagjai sem egységesek, már akadt nagyüzemi termelő, aki felajánlott disznót Kapuvárnak.

– Nem tartja elképzelhetőnek, hogy a dolgozók kezébe kerül a gyár?

– Egy évig semmiképpen, hiszen mi vettük bérbe, s a szerződésben elővételi jog is szerepel – tájékoztat Román Gyula. – Természetesen megteheti az állam, hogy megvásárolja a termelőknek az üzemet, csakhogy ezzel kezdetét veszi a szocialista forradalom Magyarországon. Mert akkor nyilván a Debrecen meg a Szeged környéki állattartók is állami segédlettel akarnak majd tulajdonhoz jutni. Sőt, nemcsak a sertéstartók, hanem a tejtermelők, ne adj isten, a bányászok vagy a szerelősorok munkásai is.

Kapuváron egy hónappal ezelőtt még együtt tüntettek a beszállítók a dolgozókkal a tulajdonos ellen. Ma már ez nemigen lenne elképzelhető. Annak a négyszáz embernek a többsége, aki megtarthatta a munkáját, nem akarja tovább feszíteni a húrt. Volt, aki névtelenséget kérve úgy fogalmazott: – Ha a gazdáké lesz az üzem, mi ugyanúgy alkalmazottak maradunk csak, legfeljebb kis részt kapunk belőle. Nekünk nincs annyi tartalékunk, hogy újabb hónapokat várjunk a gyárindításra.

Pászli Tibort, az üzemi tanács elnökét egy tanfolyamon érem utol. A legutóbbi napok fejleményeiről kellő információ híján nem nyilatkozik.

– Mi azzal értünk egyet, aki munkahelyet teremt és tart fenn – summázza a véleményét –, fő célunkat elértük, nem zárt be a gyár. A lényeg az, hogy minél több embernek legyen munkája.


Kapuvári gépeken dolgoznak az Alföldön

Nem adja el a Pick Szeged Rt.-t a fő tulajdonos Arago Holding, hanem az év végéig Cegléden és Kecskeméten összesen 300 új munkahelyet létesít, a Ringa Rt. kapuvári gyárából áttelepített gépsorok üzemeltetésére – jelentette ki a szegedi Délmagyarországnak adott interjújában Leisztinger Tamás, az Arago fő tulajdonosa, a Pick Szeged Rt. igazgatóságának elnöke. Az interjúban utaltak azokra a hírekre, hogy vagy külföldi tulajdonos vásárolja meg a gyárat, vagy a magyar állam vásárolja vissza az Aragótól, esetleg egy olyan konzorcium részvételével, amelyben Szeged városa is tulajdonos. Leisztinger szerint „ezt a verziót túlhaladta az idő”, az EU-csatlakozásig biztosan nem történik változás, de hosszabb távon is szeretnének a feszített húsipari verseny győztesei lenni. Leisztinger szerint korábban sem eladási szándékról volt szó, hanem stratégiai partnert kerestek. Bihari Vilmos – aki 13 évig volt a Pick vezérigazgatója – távozásával kapcsolatban Leisztinger Tamás azt mondta: olyan első emberre volt szükségük, aki a tulajdonosok által „megálmodott modellt” le tudja fordítani a termelés szintjére. Ehhez „erős első ember” kell. Leisztinger kilátásba helyezte, hogy a Pick felügyelőbizottságában a jelenleg elnöki tisztet betöltő fideszes Bartha László volt polgármestert az átszervezés után a jelenlegi szocialista városvezető, Botka László váltja majd fel. Ugyancsak kilátásba helyezte, hogy a Pick Rt., a Raiffeisen Bank és a magyar állam támogatásával Szegeden rendezhetik meg Lékó Péter sakkvilágbajnoki döntőjét.

Hajba Ferenc - Népszabadság

   « vissza

Föoldal mail