CIKKEK

Kell az integráció az agrártermelőknek

2003. 08. 28.

Éves szinten mintegy tízmilliárd forintot helyez ki a gazdákhoz a bábolnai IKR Termelésfejlesztési és Kereskedelmi Rt., hogy finanszírozza termelésüket. Az idén harmincéves agrárvállalat alapvetően vetőmagvak, műtrágyák és növényvédő szerek forgalmazását végzi, illetve felvállalja a mezőgazdasági termelés integrációját. Olyan gépek kereskedelmével is foglalkozik, amelyek igazodnak a hazai gazdálkodás méreteihez. Nagy Lajos termelési vezérigazgató-helyettes tájékoztatása szerint a szervizelést és az alkatrész-forgalmazást is ellátják.
A mezőgazdasági termelésben továbbra is gondot okoz, hogy a gazdálkodók kellő anyagi forrás híján ellehetetlenültek. Az IKR termelést finanszírozó konstrukciójában alapvetően a termény és a gazdálkodók ígérvénye áll fedezetként a kihelyezett hitelek mögött. Nagy Lajos elmondta: becslések szerint mintegy ezermilliárd forintot vontak ki az elmúlt évtizedben a magyar mezőgazdaságból. E helyzetet az idén az aszály tovább rontotta, és a sertés- és a marhaágazat is komoly gondokkal küzdött. Ezért a termelők jelentős része ma az integrációs rendszernek köszönheti, hogy egyáltalán termelni tud.
A folyamatos fejlesztéseket végző bábolnai agrárvállalat ma kiemelten foglalkozik a műholdról irányított precíziós növénytermesztési technológia kidolgozásával és adaptálásával. Magyarországon a cég 14 partnergazdaságánál folyik ilyen kísérlet, s a társaság vezetése szerint az IKR ma már képes felvállalni e módszer kiterjesztését is.
Az elmúlt években az IKR mintegy 55 milliárd forint forgalmat ért el, tevékenysége évek óta nyereséges. Hétmilliárdos vagyona jelentős részben befektetett eszközökben van. Az országos hálózattal rendelkező cégnek csaknem 30 telephelye van, ebből 10 agrokémiai, 16 területi központként működik. A társaság összesen 750 dolgozót foglalkoztat, közülük mintegy háromszázat Bábolnán.

VG

   « vissza

Föoldal mail