CIKKEK

Ötödével nőhet a kenyér ára

Exportkorlátozást sürgetnek a pékek

2003. 08. 18.

A búzaexport korlátozását sürgetik a pékek a további búza- és lisztárnövekedés megállítása érdekében. Az FVM egyelőre kivár. Az eddigi bejelentések szerint a liszt két lépésben 30-40 százalékkal drágulhat, a kenyérféleségek és a péksütemények pedig szeptembertől 18-22 százalékkal kerülhetnek többe.

A sütőipar mára mindenhol bejelentette áremelési szándékát kereskedelmi partnereinek – mondta lapunknak Werli József, a Sütőipari Egyesülés igazgatója. A pékek elképzelései szerint a kenyérféleségek és a péksütemények jelentős mértékben, 18-22 százalékkal drágulnának. Egyes cégek már emeltek is áraikon, de az országos árnövekedés szeptember elsejétől indulhat meg. Sütőipari vélemények szerint az árváltozások október közepéig mindenhol lezajlanak majd.
A drágítási elképzelések megvalósítását ugyanakkor nehezítheti, hogy az áralakításban meghatározó üzletláncok most is egymásra várnak az árnövelés megindításában.
Egyesek pedig éppenséggel akciókat kezdtek – közölte Werli. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára kérdésünkre elképzelhetőnek nevezte, hogy valamilyen árváltozásra sor kerül majd, de szerinte ennek mértéke egyelőre nehezen vetíthető előre. A kereskedelem az indokolt drágítási törekvéseket általában elismeri a beszerzési árakban, a kenyérféleségek és a péksütemények esetében azonban a vásárlók továbbra is rendkívül érzékenyek az árakra, ezért itt drasztikus termékdrágítás nem jöhet szóba – szögezte le.
A sütőipar a tervezett árnöveléseket többek között azzal indokolja, hogy az utóbbi hetekben a liszt ára is jelentősen emelkedett. Werli szerint a malomipar két lépésben összesen 40 százalékos drágítást hajt végre, amelyből mintegy 30 százaléknyi már meg is valósult. Lakatos Zoltán, a feldolgozókat tömörítő Gabonaszövetség elnöke ugyanakkor arról tájékoztatta lapunkat, hogy a molnárok eddig általában 18-20 százalékkal emelték a lisztárat, és szeptemberben további 8-10 százalékos növelés várható. Így a lisztdrágulás összességében 28-30 százalékos lehet, de Lakatos szerint az ágazat így is csak az 1995-ös árszintet érheti el újra. A zsákos liszt kilója az eddigi 42-45 forint helyett 55-58 forintba kerülhet. Az árváltozás havonként mindössze 150 forintos egy főre eső többletkiadást okozhat a lakosságnak – hangsúlyozta.
A malomipar a drágítást alapvetően azzal magyarázza, hogy mára a búzaárak az „egekbe szöktek”. A rendkívüli aszály miatti hiánypszichózis nyomán a felvásárlási árak meghaladják a lélektaninak számító tonnánkénti 30 ezer forintot, szemben a tavalyi 21-23 ezerrel. Werli szerint a sütőipar azt sürgeti, hogy az FVM léptessen életbe exportkorlátozó intézkedéseket a további búzaár-növekedés, illetve a későbbi áruhiány megakadályozása érdekében.
Az FVM egyelőre kivár a döntéssel, mivel – figyelembe véve az úgynevezett átmenőkészleteket is – a 2,95 millió tonnás össztermés mellett 300 ezer tonnás exportárualapot mutat ki (VG, 2003. augusztus 12.). Lakatos tájékoztatása szerint viszont júliusban ebből már 80 ezer tonna elhagyta az országot, így ma legfeljebb 100-200 ezer tonnás lehet a felesleg. Ezért két-három hónap múlva engedélyezési rendszer bevezetésére vagy a kivitel leállítására lehet szükség, ha az export a mai ütemben folytatódik – állapította meg.

Hazafi László - VG

   « vissza

Föoldal mail