CIKKEK

Lassan emelkednek az agrárárak

2003. 08. 12.

Júniusban 2,9 százalékkal voltak magasabbak a mezőgazdasági termelői árak, mint egy évvel korábban. Az utóbbi egy évben a termelői árszint lassú, egyenletes növekedése volt megfigyelhető. A ma megjelenő inflációs adatok jelzik, milyen árfolyamatokra számíthatunk élelmiszerfronton az év hátralévő részében.

Az élő állatok és állati termékek esetében árszintcsökkenés volt megfigyelhető, ám a növényeknél az év elején megfordult ez a trend, és – különösen az utóbbi hónapokban – drágulást mért a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az áremelkedés csaknem minden termékkörben megfigyelhető volt, feltehetően a szárazság is közrejátszott benne. A gabona mellett megugrott a zöldségek árindexe, a legnagyobb mértékben pedig a burgonya drágult.
A termelői árak emelkedésének inflációra gyakorolt hatását nehéz számszerűsíteni, annak nagy része ugyanis egy hónapon belül megjelenik a fogyasztói árakban is. Mindenesetre az inflációval kapcsolatos bizonytalanság jelentős része hagyományosan a hektikus ármozgású élelmiszerekhez kötődik, így a következő hónapok kérdése, hogy a gabonafélék drágulása mennyire gyűrűzik át a fogyasztói árakba. Mindenesetre ma már a júliusi inflációs adatok is megjelennek, amiből már jobban lehet következtetni arra, milyen árfolyamatokra számíthatunk élelmiszerfronton az év hátralévő részében.
A pénzromlással kapcsolatos bizonytalanság egyébként most nem csupán az élelmiszerek áralakulása miatt jött létre, hanem amiatt is, hogy nem tudni, milyen gyorsan jelentkezik a fogyasztási termékek piacán a gyenge forint drágító hatása. A mai inflációs adatra vonatkozó elemzői konszenzus 4,7 százalék volt.

VG

   « vissza

Föoldal mail