CIKKEK

Közös tej

2003. 06. 20.

"Megvédtük a nemzeti érdeket", ünnepelte diadalmasan Giulio Tremonti olasz pénzügyminiszter; "a csalás kifizetődik", kommentálta viszont keserűen ír kollégája azt a június eleji megállapodást, amely pontot tett a megtakarítások kontra tejkvóta abszurd ügyre. Idén márciusban az EU állam- és kormányfői azzal a tudattal ültek le brüsszeli csúcstalálkozójukon, hogy nem kevesebb mint 14 évig tartó, verejtékes vajúdás után végre megszületik az a közösségi jogszabály, amelynek értelmében 2005-től a tagállamok kicserélik egymással a külföldi polgárok megtakarításaival kapcsolatos adataikat. Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök azonban pókerarccal közölte: Róma megvétózza az egyhangú szavazást igénylő megtakarítási direktívát, ha az EU nem "bocsát meg" a tejtúltermelésben bűnösnek talált olasz gazdáknak.

Olaszország régóta kevesli ugyanis az évi 10 millió tonnás közösségi tejkvótáját - miközben Németországé évi 47 millió, Franciaországé pedig 43 millió -, ami miatt a kormány szerint az ország tejtermékimportra szorul. Kiderült azonban, hogy 1995 és 2001 között mintegy 23 ezer olasz gazda több tejet termelt a megengedettnél, következésképpen az európai tejpiaci egyensúlyon őrködő Európai Bizottság 1,5 milliárd eurós büntetéssel sújtotta Olaszországot. Berlusconi azt követelte, hogy ezt a római kormány által Brüsszelnek már átutalt összeget a büntetés valódi címzettjeitől harmincéves futamidő alatt, kamatmentesen hajthassa be. Az állami támogatásnak minősülő, így az uniós előírásokba ütköző tetemes termelői kedvezményről számos tagország - például Dánia és Hollandia - hallani sem akart, a britek is legfeljebb csak ötéves részletfizetést tudtak volna elfogadni.

A kutyaszorítóba került 14 tagállamnak azonban fogcsikorgatva be kellett látnia, ha ebben a fél évben nem jutnak kompromisszumra, júliustól az ügy átszáll az EU soros elnökségét átvevő Olaszországra, amiből nem sok jó sül ki. A márciusi holtpontot követő újabb, többfordulós pénzügyminiszteri alkudozás után végül június 3-án szállt fel a "füst": a megegyezés szerint az olasz gazdák 2004-től kezdve 14 éven át, évi egyenlő részletekben, kamatmentesen róhatják le tartozásukat, Olaszország pedig megígérte, hogy a jövőben szigorúan betartja tejkvótáját, és áldását adta a megtakarítási direktívára.

A magyar termelőket az olaszországihoz hasonló kvótatúllépés veszélye egyelőre nem fenyegeti, a jelenlegi 1,5 milliárd liter (mintegy 1,5 millió tonna) körüli extra minőségű tej termeléséhez képest a Magyarországnak adott 1,93 milliárd liter - ami 90 millió literrel növekedhet az úgynevezett zsírkorrekció alapján, s ezen felül további 160 millió litert közvetlenül értékesíthetnek majd a magyar gazdák - egyelőre távoli korlátnak tűnik. A kvóta túllépését az EU drasztikusan bünteti, vagy inkább - mint az olasz példából látszik - papíron erős szankciókat ír elő: a többlettej után be kell fizetni a brüsszeli kasszába a tej irányárának 115 százalékát. Ez éppen olyan mértékű büntetés, amilyet a magyar agrártárca vezetett be nemrégiben a túltermelés csökkentése érdekében. Lényeges különbség viszont, hogy míg az unióban a bírság kiszabása előtt a kihasználatlan kvótákat arányosan felosztják a többlettejet termelők között, azaz gyakorlatilag csak az országos túlteljesítést, illetve az azért felelős termelőket szankcionálják, a jelenlegi magyar szabályozás elvileg az egyes termelőket bünteti. Annál inkább számítanak a honi termelők és feldolgozók az EU tejpiaci szabályozásának két hangsúlyos elemére, az intervencióra és az exporttámogatásra. Előbbi - mivel a tej nem tárolható termék - a sovány tejporra és a vajra, illetve Olaszországban és Görögországban bizonyos sajtféleségekre terjed ki, s azt jelenti, hogy az erre szakosodott ügynökségek egy meghatározott időszakban a felajánlott árut a meghirdetett intervenciós áron átveszik a feldolgozóktól. Mindezt azonban nem automatikusan, hanem pályázatos rendszerben teszik, azaz százszázalékos biztonságot ez sem jelent, különösen nem a magas önköltséggel működő termelőknek és feldolgozóknak. Az intervenciós árat viszont úgy határozzák meg, hogy egy hatékony feldolgozó a tej irányárának 90 százalékát akkor is ki tudja fizetni a tejtermelőnek, ha az összes termékét intervencióban értékesíti. A tej irányára ez idő tájt 309,8 euró tonnánként - ami a jelenlegi árfolyamon literenként 77,9 forint, aminél viszont a felvásárlási árak alacsonyabbak -, ez azonban a közösségi agrárpolitika folyamatban levő reformja szerint 2005-től fokozatosan csökken, s 2007 júliusától 257,2 euró lesz. Ugyanebben az időszakban 15 százalékkal mérséklik a vaj és a sovány tejpor intervenciós árát is.

Szigorú rendben működik a magyar tejpiaci szereplők által nagyon várt exporttámogatás is, amellyel a tejtermékek belső és világpiaci ára közötti különbséget finanszírozza az unió. Ez gyakorlatilag minden tejtermékre járhat, mértékét a piaci körülmények figyelembevételével négyhetente állapítják meg minden tagállamra érvényesen, ám nagysága egyes termékeknél a célországoktól függően változhat. A támogatott export viszont engedélyköteles, az engedélyekre pedig pályázni kell, azaz a magyar termelők jelenlegi hatékonysága mellett ez a lehetőség sem feltétlenül oldja majd meg a hazai tejpiaci feleslegek okozta gondokat.

"Megvédtük a nemzeti érdeket", ünnepelte diadalmasan Giulio Tremonti olasz pénzügyminiszter; "a csalás kifizetődik", kommentálta viszont keserűen ír kollégája azt a június eleji megállapodást, amely pontot tett a megtakarítások kontra tejkvóta abszurd ügyre. Idén márciusban az EU állam- és kormányfői azzal a tudattal ültek le brüsszeli csúcstalálkozójukon, hogy nem kevesebb mint 14 évig tartó, verejtékes vajúdás után végre megszületik az a közösségi jogszabály, amelynek értelmében 2005-től a tagállamok kicserélik egymással a külföldi polgárok megtakarításaival kapcsolatos adataikat. Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök azonban pókerarccal közölte: Róma megvétózza az egyhangú szavazást igénylő megtakarítási direktívát, ha az EU nem "bocsát meg" a tejtúltermelésben bűnösnek talált olasz gazdáknak.

Olaszország régóta kevesli ugyanis az évi 10 millió tonnás közösségi tejkvótáját - miközben Németországé évi 47 millió, Franciaországé pedig 43 millió -, ami miatt a kormány szerint az ország tejtermékimportra szorul. Kiderült azonban, hogy 1995 és 2001 között mintegy 23 ezer olasz gazda több tejet termelt a megengedettnél, következésképpen az európai tejpiaci egyensúlyon őrködő Európai Bizottság 1,5 milliárd eurós büntetéssel sújtotta Olaszországot. Berlusconi azt követelte, hogy ezt a római kormány által Brüsszelnek már átutalt összeget a büntetés valódi címzettjeitől harmincéves futamidő alatt, kamatmentesen hajthassa be. Az állami támogatásnak minősülő, így az uniós előírásokba ütköző tetemes termelői kedvezményről számos tagország - például Dánia és Hollandia - hallani sem akart, a britek is legfeljebb csak ötéves részletfizetést tudtak volna elfogadni.

A kutyaszorítóba került 14 tagállamnak azonban fogcsikorgatva be kellett látnia, ha ebben a fél évben nem jutnak kompromisszumra, júliustól az ügy átszáll az EU soros elnökségét átvevő Olaszországra, amiből nem sok jó sül ki. A márciusi holtpontot követő újabb, többfordulós pénzügyminiszteri alkudozás után végül június 3-án szállt fel a "füst": a megegyezés szerint az olasz gazdák 2004-től kezdve 14 éven át, évi egyenlő részletekben, kamatmentesen róhatják le tartozásukat, Olaszország pedig megígérte, hogy a jövőben szigorúan betartja tejkvótáját, és áldását adta a megtakarítási direktívára.

A magyar termelőket az olaszországihoz hasonló kvótatúllépés veszélye egyelőre nem fenyegeti, a jelenlegi 1,5 milliárd liter (mintegy 1,5 millió tonna) körüli extra minőségű tej termeléséhez képest a Magyarországnak adott 1,93 milliárd liter - ami 90 millió literrel növekedhet az úgynevezett zsírkorrekció alapján, s ezen felül további 160 millió litert közvetlenül értékesíthetnek majd a magyar gazdák - egyelőre távoli korlátnak tűnik. A kvóta túllépését az EU drasztikusan bünteti, vagy inkább - mint az olasz példából látszik - papíron erős szankciókat ír elő: a többlettej után be kell fizetni a brüsszeli kasszába a tej irányárának 115 százalékát. Ez éppen olyan mértékű büntetés, amilyet a magyar agrártárca vezetett be nemrégiben a túltermelés csökkentése érdekében. Lényeges különbség viszont, hogy míg az unióban a bírság kiszabása előtt a kihasználatlan kvótákat arányosan felosztják a többlettejet termelők között, azaz gyakorlatilag csak az országos túlteljesítést, illetve az azért felelős termelőket szankcionálják, a jelenlegi magyar szabályozás elvileg az egyes termelőket bünteti. Annál inkább számítanak a honi termelők és feldolgozók az EU tejpiaci szabályozásának két hangsúlyos elemére, az intervencióra és az exporttámogatásra. Előbbi - mivel a tej nem tárolható termék - a sovány tejporra és a vajra, illetve Olaszországban és Görögországban bizonyos sajtféleségekre terjed ki, s azt jelenti, hogy az erre szakosodott ügynökségek egy meghatározott időszakban a felajánlott árut a meghirdetett intervenciós áron átveszik a feldolgozóktól. Mindezt azonban nem automatikusan, hanem pályázatos rendszerben teszik, azaz százszázalékos biztonságot ez sem jelent, különösen nem a magas önköltséggel működő termelőknek és feldolgozóknak. Az intervenciós árat viszont úgy határozzák meg, hogy egy hatékony feldolgozó a tej irányárának 90 százalékát akkor is ki tudja fizetni a tejtermelőnek, ha az összes termékét intervencióban értékesíti. A tej irányára ez idő tájt 309,8 euró tonnánként - ami a jelenlegi árfolyamon literenként 77,9 forint, aminél viszont a felvásárlási árak alacsonyabbak -, ez azonban a közösségi agrárpolitika folyamatban levő reformja szerint 2005-től fokozatosan csökken, s 2007 júliusától 257,2 euró lesz. Ugyanebben az időszakban 15 százalékkal mérséklik a vaj és a sovány tejpor intervenciós árát is.

Szigorú rendben működik a magyar tejpiaci szereplők által nagyon várt exporttámogatás is, amellyel a tejtermékek belső és világpiaci ára közötti különbséget finanszírozza az unió. Ez gyakorlatilag minden tejtermékre járhat, mértékét a piaci körülmények figyelembevételével négyhetente állapítják meg minden tagállamra érvényesen, ám nagysága egyes termékeknél a célországoktól függően változhat. A támogatott export viszont engedélyköteles, az engedélyekre pedig pályázni kell, azaz a magyar termelők jelenlegi hatékonysága mellett ez a lehetőség sem feltétlenül oldja majd meg a hazai tejpiaci feleslegek okozta gondokat.

HVG

   « vissza

Föoldal mail