CIKKEK

Megállapodás az agrártárca és a tejpiac szereplői között

2003. 06. 18.

Megállapodás született a tejpiaci gondok megoldására az agrártárca valamint a termelők és a feldolgozók között. A földművelésügyi minisztériumban tartott egyeztetésen a gabonatermelőket sújtó aszály is szóba került.

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban Németh Imre miniszter két témakörben adott tájékoztatást. Elsőként a nyáron szokásos tejtúltermelés orvoslásáról szólt. Elmondta, hogy az idén a szokásos mértéket is meghaladja a tejmennyiség , ami részben köszönhető a piac további liberalizálódásának, viszont örömmel jelentette, hogy a Tejtermék Tanáccsal, valamint a termelők és a feldolgozók képviselőivel folytatott igen konstruktív légkörű tárgyalás eredményeként létrejött egy konszenzus.

Megállapodtak abban, hogy megakadályozzák a többlettermelést, sőt kötelezően előírják az ötszázalékos termeléscsökkentést, tehát megszűnik az ötszázalékos túlteljesítési lehetőség. Ezt a minisztérium literenként tíz forinttal kompenzálja. A minisztérium meghosszabbította a kvóta felvásárlásának a lehetőségét is, és egy évente ötezer liter tejet adó tehén után 125 ezer forintot fizet az eladónak. Mind a minisztérium, mind a termelők, mind a feldolgozók egyenlő arányban vállalták az átmeneti intervenciót, amelynek értelmében azonos összegeket, fejenként másfél milliárd forintot áldoznak 90 millió liter tej levezetésére. A tej irányárának módosításáról a tárgyalásokon nem esett szó.

Az Országos Gabonaválasztmány mai ülésén felvetett kérdésekre, hogy tudniillik óriási, akár százmilliárd forintos aszálykár várható, és ezt a kormány részéről kompenzálni kellene, Németh Imre miniszter csupán annyit mondott, hogy a probléma kezelése költségvetési kérdés.

Farkas Éva - Magyar Rádió Online

   « vissza

Föoldal mail