CIKKEK

Kiszámíthatóságot kérnek a húságazati szereplők

2003. 06. 13.

Kiszámítható árfolyam-politikát sürget a kormánynál és a jegybanknál a piaci szereplőket tömörítő Vágóállat és Hús Terméktanács (VHT) – derült ki a szervezet tegnapi elnökségi ülésén. Zádori László, a VHT titkára elmondta: az exportorientált ágazat számára fontos, hogy a kabinet gazdaságpolitikai elképzelései világosak legyenek.
A terméktanács kedvezően ítélte meg a forint árfolyamsávjának közelmúltbeli eltolását, és azt fontolgatta, hogy a húsiparnak nyújtott piacra jutási támogatásokat azzal arányosan csökkenti. Zádori szerint azonban az MNB egyszázalékos keddi alapkamat-emelése egyelőre meghiúsította a terveket. A forintárfolyam stabilizálódásáig a VHT nem változtat a mai dotációs és árfeltételeken, mert nem kívánja veszélyeztetni az ágazat szabályozási rendszerét – tette hozzá a titkár.
Bár a legtöbb húsipari cég a korábbi 190-200-zal szemben ma már kilónként 230 forintot fizet az átlagos minőségű sertésekért, az állattartók még mindig elégedetlenek a VHT és az FVM által kidolgozott stabilizációs csomaggal – hangzott el a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) tegnapi tagozati ülésén. Az állattartók szerint a kisebb húsipari feldolgozók a magasabb árat nem tudják, vagy nem akarják megfizetni. Ráadásul az sem kizárt, hogy az új szabályozás részeként meghatározott, 230 forintos referenciaárat egyáltalán nem lehet majd tartani, mivel az alapul vett nyugat-európai sertésárak csökkenhetnek – vélték a termelők.

VG

   « vissza

Föoldal mail