CIKKEK

Összeomolhat a tejpiac

2003. 06. 12.

A Tej Terméktanács kasszája kiürült, a 400 millió literes tejfeleslegnek alig a felét sikerült kivonni a piacról. A következmény a kis tejtermelők tömeges csődje, ami jelentős áremelkedést idézhet elő. Tetézi a bajt, hogy az unióban is huzamosabb ideje küszködnek a túltermelési válsággal.

Ha egy héten belül nem sikerül megállapodásra jutni az érdekvédelmi szervezetnek és a mezőgazdasági tárcának, összeomolhat a hazai tejpiac - nyilatkozta lapunknak Sirman Ferenc ügyvezető igazgató. Ha nem sikerül a terméktanácsnak és a tárcának megegyezni, és csődhullám söpör végig elsősorban a kistermelők között, a piac megmaradt szereplői jelentősen emelhetik az árakat. A termelők egyebek mellett azt kifogásolják, hogy miközben az elmúlt években, különös tekintettel az Európai Unióval folytatott kvótatárgyalások miatt a termelés bővítésére ösztönözték a tejtermelőket , most az agrárkormányzat már az önkorlátozással sem elégszik meg. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) 6 százalékos termeléscsökkentésre kívánja kötelezni a termelőket. Az ügyvezető szerint ez az intézkedés legalább 4 milliárd forintos eredménykiesést jelentene az érintetteknek. A terméktanácsnak átlagosan 50 forintjába került egy liter tej kivonása a piacról és ennél olcsóbban az agrártárca sem úszhatja meg. A termeléskorlátozás mintegy 80 millió liter tejet vonna ki a piacról. Sirman úgy vélte, a korlátozás 4 milliárd forintos költségeit a kormány az adófizetők egy szűkebb csoportjával, a tejtermelőkkel fizettetné meg.
Az FVM már korábban közzétette, hogy minden meg nem termelt liter tej után 10 forintot fizet. A terméktanács ügyvezetője szerint azonban ez az ajánlat a termelési költséget és az eredményt figyelembe véve nem ösztönzi a gazdákat a termelés visszafogására. A termeléscsökkentés azért is érintené érzékenyen a gazdákat, mert az önköltséget csak egy adott mennyiséggel képesek visszahozni és a korlátozás éppen a nyereséget vinné el. Ez roppant nehéz helyzetbe hozná azokat, akik a közelmúltban különféle technikai, technológiai fejlesztési kölcsönöket vettek fel és törleszteniük kell.
Sirman Ferenc egyetértett a földművelésügyi tárca import korlátozó szándékaival, de úgy vélte, az legfeljebb 5 millió literrel enyhítené a tejágazatra nehezedő nyomást. A szakember hozzáfűzte, az európai uniós tejkvóta nagyjából megegyezik a jelenlegi hazai termeléssel. A szakember állította, ma már a magyarországi tejágazat 90 százalékban az unióban elfogadott extra minőséget állítja elő. Sirman Ferenc kedvezőnek tartotta azt a kormányzati szándékot, hogy az állam megveheti a termeléssel felhagyó gazdáktól a kvótát és azoknak értékesítse, akik képesek mindenben megfelelni a szigorú uniós követelményeknek és beruháztak gazdaságukba. A terméktanács ügyvezetője azonban legfeljebb a kvóta 2-3 százalékos mozgására számít. A kvótavásárlással kapcsolatos rendeletet késve adta ki a tárca, de sikerült elérni, hogy a kvóta eladás határidejét augusztus 15-re módosítsák. Ezeket a kvótákat egyébként idén értékesítik és a gazdák jövőre élhetnek a termelés bővítéssel.
Az országosan bevezethető iskolatej program önmagában 40 millió liter tejet vonna ki a piacról, de a támogatásokkal fölvásárolt tejet szociális célokra is fölhasználhatná az állam.
A szakember csak az önkorlátozást tartja elfogadhatónak azoknál a gazdaságoknál, ahol az indokolt. Kevésbé tartja valószínűnek, hogy a tejtermeléssel foglalkozó kistermelők akár a támogatásokkal élve, áttérnének a húsmarha tartására, mert a tej napi bevételt jelent nekik, míg a marhatartás hosszabb időszak után hoz pénzt. Abban az érdekvédelmi szervezet vezetője és az agrár minisztérium szakemberei is egyetértenek, hogy a kistermelőknek a szövetkezés jelentjetne kiutat. Elsősorban a beszerzésre foghatnak ösze, közösen vásárolva takarmányt, energiahordozókat, gépalkatrészeket.

Bihari Tamás - Népszava

   « vissza

Föoldal mail