CIKKEK

A magyar libamájnak is árthat a francia zárlat

2006.03.02

Betiltotta több állam is a múlt héten a Franciaországból származó baromfitermékek importját. Többek között Marokkó, Egyiptom és Thaiföld döntött így, a hét végén pedig a korlátozáshoz csatlakozott Japán és Hongkong is. Így húszra nőtt azon országok száma, amelyek szankciókat vezettek be a francia termékekkel szemben azt követően, hogy a madárinfluenza az ottani baromfitelepeken is megjelent.
Az évi 1,4 milliárd eurós exportbevételt elérő francia baromfiágazat öt százalékát érinti jelenleg a megszorítás, amely máris élénk tiltakozást váltott ki. Christina Marinov, a francia baromfitenyésztők szakszervezetének vezetője a tilalmi intézkedéseket igazságtalannak és kereskedelmi jellegű döntéseknek minősítette.
A korlátozások megviselhetik a májágazatot, mivel a franciák – világelső pozíciót betöltve – évente 16 ezer tonna kacsa- és 2-3 ezer tonna libamájat dolgoznak fel. Saját termelésük azonban csak 14-15 ezer, illetve 0,5 ezer tonna, így kacsamájból évi 1,5-2 ezer, libamájból kétezer tonnát importálnak. A mostani időleges tilalom azt jelenti, hogy még a járvány kitörése előtt csomagolt termékek sem indíthatók el. Egyes hírek szerint Franciaország a helyzet javítása érdekében 350-700 ezer liba és kacsa madárinfluenza elleni beoltására készül.
Bár a magyar baromfitermékekkel szemben nincsenek nemzetközi korlátozások, a hazai májtermelést is érzékenyen érintheti, ha a francia áruk hosszabb távon is kiszorulnának a nemzetközi piacokról – vélik hazai szakértők. Magyarország évente 1800-2000 tonna liba- és mintegy 1000 tonna kacsamájat termel, ebből 1000-1100 tonna liba- és 750-800 tonna kacsamájat Franciaországban ad el. Az importáru jelentős részéből (konzerv)készítmény készül, amelyet a francia gyártók a nemzetközi porondon értékesítenek. Így a magyar termelésre is kedvezőtlenül hatna, ha a francia cégek termékmegrendelései tartósan visszaesnének.
Magyarország libamájból mintegy 1400 tonnát exportál évente, ebből a francia szállítások mellett a legnagyobb tételt a japán kivitel teszi ki. A hazai cégek a távol-keleti országban évi 300 tonna friss májat adnak el. Szakértők szerint e mennyiség rövid távon nem növelhető jelentősen, és érdemben magyar májkonzervekkel sem tudjuk betölteni a világpiaci réseket. Ezért a francia termékekkel szembeni zárlat a közvetlen magyar baromfiexportnak sem kedvezne. (VG)
Valószínűleg a madárinfluenza H5N1-es vírusa fertőzte meg azt a hattyút, amely a Pest megyei Horány révjénél pusztult el – jelentették be tegnap a hazai hatóságok. Az eset miatt védő- és megfigyelési körzetet rendeltek el a település 3-10 kilométeres körzetében. Ez a harmadik ilyen hazai intézkedés a vírus megjelenése óta.


A madárinfluenza még nagyobb arányú megjelenésére számít több szakértő, miután kedden már Svédországban is regisztráltak eseteket. Elég valószínű a fertőzés további átterjedése a háziszárnyasokra, mert egyre több – valószínűleg fertőzött – vándormadár érkezik vissza Afrikából és a Közel-Keletről. A balti-tengeri Rügen-szigetem tegnap egy macskában is kimutatták a H5N1 vírust. Az európai járványmegelőzési központ (ECDC) szerint azonban a betegség nem jelent általános fenyegetést a lakosságra – véli Jakab Zsuzsanna, az ECDC vezetője. (EUbusiness)

VG

   « vissza

Föoldal mail