CIKKEK

A magyarok nem félnek a madárinfluenzától

2006.01.04

Leginkább a szlovákok és a csehek tartanak a madárinfluenza veszélyeitől, a magyarok többsége biztonságban érzi magát – derült ki a Tárki által készített közvélemény-kutatás eredményeiből. A csehek és a szlovákok döntő többsége szerint a madárinfluenza kisebb-nagyobb mértékű veszélyt jelent a lakosság számára, a magyarok és a lengyelek egyharmada szerint ez nem jelent fenyegetést. Ám a csehek és a szlovákok mindössze 15, illetve 12 százaléka vélekedik így. A magyarok kétharmada, a szlovákok és a lengyelek egyharmada, a csehek kevesebb mind egyharmada elégedett kormánya felkészültségével egy esetleges madárinfluenza-járvány kitörése esetén – áll a felmérésben.
A válaszadók körülbelül négyötöde a híradások hatására nem változtatott baromfi-fogyasztási szokásain, és elhanyagolható azok aránya is, akik a madárinfluenzától tartva teljesen felhagytak a baromfi fogyasztásával. Ez utóbbiról csak a megkérdezett lengyelek 1, a szlovákok 2, a magyarok 3, a csehek 4 százaléka számolt be.
A H5N1 madárinfluenza-vírus eddig a szárnyasok között okozott járványt, emberről emberre nem terjedt. A szakemberek szerint azonban belátható időn belül számolni kell egy világjárvánnyal, ám azt még senki sem tudja, hogy azt milyen vírus okozza majd. A WHO ennek ellenére fontosnak tartotta felgyorsítani a H5N1-vírus modellvakcinájának előállítását. Ennek oka, hogy két multinacionális oltóanyaggyárnak e vírus ellen kifejlesztett vakcinájáról kiderült, hogy hatásosságához a normál influenzaoltás hatszorosa szükséges, így a világ oltóanyag-kapacitása nem lenne elég a járvány megakadályozására. Ezért a világszervezet több országnak, így hazánknak is eljuttatta a legyengített H5N1-vírust, hogy kifejlesszék ellene az oltást.
Amíg a nagy vakcinagyártók teljesen új technológiával dolgoztak, a magyarok a szezonális influenza-oltóanyag gyártásánál évek óta bevált módszert alkalmazták, a legyengített H5N1-vírust használták. Februárra fejeződnek be a humánvizsgálatok, s gyorsan megtörténhet az új oltóanyag törzskönyvezése. Ez a madárinfluenza ellen hat, ám ha megjelenik e vírus mutánsa, amely embert is megbetegíthet, hasonló gyorsasággal állíthatják elő s törzskönyvezhetik azt. (NTE)

VG

   « vissza

Föoldal mail