Három kérdést terjeszt az agrárminiszterek ma kezdődő kétnapos tanácskozása elé a soros brit elnökség, amelyek a brit pragmatikus hagyományoknak megfelelően nem köntörfalaznak, a lényegre tapintanak. De csak a részleteket illetően. Az, hogy a tagállamok támogatják-e az önkéntes szerkezetátalakítás modelljét, hogy egyetértenek-e a reform 2014– 2015-ig terjedő hosszú távú szemléletével, illetve hogy a bizottsági javaslatok fairnek és kiegyensúlyozottnak tekinthetők-e, talán valóban a legfontosabb részletkérdések.
A legfőbb kérdés azonban az lenne, akarják-e a tagállamok a reformot. Ezt persze nem lehet feltenni, mert szavakban mindenki elkötelezné magát a leginkább piactorzító mezőgazdasági ágazati rendtartás átalakítása mellett. Más kérdés, hogy a gyakorlatban sokan fúrják a reformot. Mert nehéz felvállalni egy olyan döntést, amely agrártermelők ezreinek tönkremenetelét vetíti előre.
Pedig a legjobb megoldás alighanem ez lenne. Makroszinten egyértelműen jóléti veszteséget jelent a társadalom egészének, hogy a világpiaci árnál sokkal drágábban termelő néhány tízezer cukortermelőt mesterségesen felpumpált jövedelemmel ösztönözzük az ágazatban maradásra. A fogyasztó is jobban járna, ha olcsóbb brazil nádcukrot használna az unió, meg a költségvetésből a gazdák dotálására fordított eurómilliókat is lehetne jobb célra használni. A legújabb bizottsági javaslat ebbe az irányba tapogatózik. A brit elnökség Margaret Beckett szakminiszter vezetésével most megmutathatja, hogy komolyan eredményt akar elérni az agrárpolitika átalakításában. (UGy)

VG