CIKKEK

A nyár végén indul a portugál gabona

2005-05-30

Az Európai Unió gabonairányító bizottsága a múlt héten tartott ülésén engedélyezte, hogy kétszázezer tonna intervenciós gabonát Portugáliába szállítson Magyarország. A fuvarok - várhatóan - két-három hónapon belül indulnak el. Mint megtudtuk, egyelőre 80 ezer tonna búza, 80 ezer tonna kukorica és 40 ezer tonna árpa kiszállításáról van szó.

Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter nemrégiben jelentette be, hogy különleges uniós engedéllyel, a magyar intervenciós gabonakészletből mintegy 400-450 ezer tonna gabonát szállíthatnak a magyar termelők az aszály sújtotta Portugáliába és Spanyolországba. A szállításról - illetve a vásárlásról - szóló pályázatot a portugál kifizető ügynökség írja majd ki, az előzetes információk szerint vélhetően a tonnánkénti 90-100 eurós ársávban.

A Népszabadság értesülése szerint a héten kezdődő egyeztetéseken az Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal állítja majd össze a kiszállítandó tételeket. Vagyis azt a magyar hivatal dönti el, hogy melyik magtárból szállítják majd a gabonát. Úgy tudjuk, tisztázódott az is, hogy a szállítás tonnánkénti mintegy 50-60 eurós költségét az Európai Unió állja.

Czauner Péter - Népszabadság

   « vissza

Föoldal mail