CIKKEK

Az utolsó szezonra készül az EKO

A csendes véghez is milliárdos kormánygarancia kell

2005.05.21

Csak kormánygaranciával tudja elkerülni a nyíregyházi EKO konzervgyár azt, hogy a neki hitelező nagybank eladja vagyonát. A cég így is utolsó szezonjára készül.

Ha minden a Budapest Investment Magyar Befektetési és Tanácsadó Rt., a nyíregyházi EKO Kft. végelszámolójának tervei szerint alakul, akkor a feldolgozó az idén még bérmunkában készíthet 60 millió doboz zöldborsó- és a kukoricakonzervet. Az EKO hitelezőik összesen hárommilliárd forinttal tartozik. A legnagyobb hitelezője a Raiffeisen Bank, 1,8 milliárd forintos tőketartozással. Ennek a végelszámolás közbeni visszafizetésére a kormány a napokban készfizető kezességet vállalt. Boros András végelszámoló lapunknak elmondta: ennek hatására a bank leállítja a kényszerintézkedéseket, és sikeres lehet a cég végelszámolása. Ennek részeként végeznek bérfeldolgozást is, amelyben a tervek szerint a gyár csak a termelőeszközöket adja, míg a termelők hozzák az alapanyagot, a dobozt és a vevőt. Ez két-három hónapra ad munkát a gyár mintegy 360 dolgozójának. További sorsuk attól függ, hogy sikerül-e a feldolgozót egyben értékesíteni.

Az EKO egybe vagy darabonkénti értékesítésének előkészületeihez már hozzákezdett a végelszámoló. A Nyírmadai Almalényerő Üzem eladásáról szóló hirdetmény megjelent. Már készül a nyíregyházi üzem egészben, és a féltucatnyi gyártósor külön-külön történő értékesítéséről szóló hirdetmény szövege is.

Nyíregyházán politikai vita is kirobbant az EKO végelszámolása ügyében, a Fidesz nem érti, mi indokolja az üzem végelszámolását, amikor - ahogy a bérmunka is mutatja - szükség van a térségben a feldolgozóra. Vinnai Győző, a párt városi elnöke szerint az is érthetetlen, hogy az állam miért nem nyújt támogatást a nehéz helyzetben lévő vállalkozás fennmaradásához. A Fidesz úgy látja: a kormány abban érdekelt, hogy a konzervgyár gépsorait a szocialistákhoz közel álló megyei érdekcsoportnak osszák szét.

A magyarországi élelmiszeripari vállalkozások jelentős piacvesztést szenvedtek el tavaly a belföldi piacon - hangzott el az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének (ÉFOSZ) tegnapi budapesti küldöttközgyűlésén. A belföldre termelés volumene az élelmiszeriparban 4,2 százalékkal csökkent, ami - figyelembe véve a hazai piac növekedését is - mintegy 6,5-7 százalékos piacvesztést jelentett a vállalkozások számára. A magyarországi élelmiszeripari vállalkozások nettó termelése változatlan árakon mintegy 3,5 százalékkal csökkent az előző évhez képest. Boródi Attila ügyvezető elnök szerint a piacvesztéshez hozzájárultak a kereskedőláncok, amelyek a felvásárlási árak tisztességtelen lenyomásával, a beszerzési ár alatti értékesítéssel és jelentős erőfölényükkel immár létükben fenyegetik a magyar élelmiszeripari vállalkozásokat, amelyek létszáma 8 százalékkal, 12 ezerrel csökkent. Az uniós csatlakozását követően tömegesen jelentek meg a helytelenül címkézett, félrevezető és gyenge minőségű élelmiszerek is, amelyek ellenőrzésére nincsenek meg a hatósági feltételek. (MTI)

Czauner Péter - Népszabadság

   « vissza

Föoldal mail