A várakozásoknál nehezebbnek értékeli a hazai agrárgazdaság első "uniós évét" Németh Imre agrárminiszter. Szerinte azonban Magyarország olyan támogatási rendszert alkalmaz, amely legalább 2009-ig kiszámíthatóságot és biztonságot teremt.


-Az élelmiszeripar tavaly vesztett belpiaci pozícióiból, az agrártermelői elégedetlenség pedig az idén országos demonstrációkba torkollott. Ön hogyan értékeli az uniós csatlakozás óta eltelt egy évet? Ez az időszak a vártnál nehezebb volt, alapvetően a gazdasági körülmények miatt. A termelőket a 2003-as aszály kivéreztette, ezután pedig a tavalyi rekordhozamok jelentős túltermeléshez vezettek. Eközben a gazdálkodók helyzetét nagymértékben meghatározó gabonaexportot hátráltatta, hogy a dollár jelentősen gyengült a forinthoz képest. Elsősorban a hiányzó gabonabevétel miatt váltott ki különös érzékenységet, hogy a terület alapú támogatások néhány hónapot késtek. Bár az agrár-GDP a jó termésnek köszönhetően összességében 36 százalékkal nőtt, az állattenyésztés teljesítménye 15 százalékkal romlott. Utóbbit főként a feldolgozók rossz hozzáállása idézte elő, mivel megpróbálták a régió legalacsonyabb árszintjére beárazni hazai alapanyagaikat. Ennek is eredménye, hogy a magyar árszínvonal mintegy 30 százalékkal elmaradt az EU25-ök átlagától. Ez más oldalról jó exportértékesítési lehetőséget alapozhatott volna meg, de ezeket a piaci munka elégtelensége miatt nem tudtuk kellően kihasználni.
-Voltak-e olyan területek, ahol egyértelműen kedvező hatással járt a csatlakozás? Az eladási gondok ellenére is vitathatatlan, hogy a szántóföldi növénytermesztés jövedelmezősége számottevően növekedett. Akik az uniós intervenció előnyeit is ki tudták használni, egyértelműen azt mondják, hogy ilyen mértékű hektáronkénti nyereséget még sohasem értek el. E helyzet ugyanakkor megmutatja a mai támogatási rendszer problémáit is: eredményességi szempontból óriási differenciálódás jellemzi az egyes agrártevékenységeket. Több (állattenyésztési) ágazatnak halmozódó veszteségeket kellett elkönyvelnie a piaci dekonjunktúra miatt, holott a versenyképesség javításához éppenséggel jelentős fejlesztésekre lenne szükségük.
-Mekkora volt a szóródás az élelmiszeriparban? Az élelmiszeripar helyzetét is jól érzékelteti, hogy tavaly csak a baromfi-feldolgozásban és az édességgyártásban tapasztaltunk növekedést. Iparági szinten stagnálást vártunk, de végül 3-4 százalékos termeléscsökkenés következett be. Sajnálatos például, hogy a korábban kiváló eredményeket elérő csemegekukorica- és borsófeldolgozás is nehézségekkel küszködött, mivel az árfolyamgondok hatásaként az export gazdaságtalanná vált. Az agrárszektor összességében így is 3,15 milliárd eurós kivitelt ért el, de az ezzel szemben álló 1,85 milliárdos importeredmény 24 százalékos bővülést takar. A növekedés több mint fele a velünk együtt csatlakozó országokból származott, ez egyértelműen azt mutatja, hogy e relációban a határnyitás vesztesei lettünk.
-A belső feszültségek folyamatosan napirenden tartják az uniós szabályozás reformját. A hazai piaci szereplők mire számíthatnak a követ-kező években? Olyan támogatási rendszert választottunk, amely 2009-ig kiszámíthatóságot és stabilitást garantál. A nemzeti kiegészítés mértéke 30 százalék maradhat, miközben az uniós támogatások a költségvetési viták ellenére is nőnek. Egyúttal azonban azt is meg kell állapítani, hogy az agrárjövedelmek bővülése alapvetően függ majd az EU-dotációk mértékétől. Ezért különösen nehéz helyzetbe kerülhetnek azok az állattartók, akiknek nincs földterületük. A befektetett pénzek megtérüléséhez az egyik előremenekülési utat az jelentheti, ha a piaci szereplők még versenyképesebbé teszik tevékenységeiket. E szempontból döntő fontosságú lehet az is, hogy a termelők és a feldolgozók képesek lesznek-e korrekt szerződéseket kötni a multinacionális kereskedelem beszerzési hálózataival.
-Magyarországon az agrárszektor fontos szerepet tölt be, de csekély súlyt képvisel az EU-n belül. Kis tagállamként mennyire érvényesíthetjük érdekeinket? Minden azon múlik, mekkora kapcsolati tőkét tudunk felmutatni. Mára kiderült, hogy vannak olyan nagy befizető tagországok, amelyek hajlandók felkarolni a magyar agrárérdekeket. Mi pedig cserébe egyes kiélezettebb helyzetekben már az elmúlt egy évben is határoztunk úgy, hogy az ő javukra megváltoztatjuk addigi meggyőződésünket. Ellenpéldaként az is látszik, hogy Olaszországtól egyelőre nem várhatunk semmilyen támogatást a tokaji névhasználati vita miatt. Amíg ez le nem zárul, a mi agrárügyeinkben egy ellenszavazatra biztosan számíthatunk.
-Úgy tűnik, az EU hosszabb távon inkább a komplex vidékfejlesztést kívánja előnyben részesíteni a versenyszféra kifejezett támogatása helyett. Milyen hangsúlyeltolódás valószínűsíthető? Egy közelmúltbeli uniós stratégiai tanácskozáson világosan megfogalmazódott: a vidék megélhetése attól függ, hogy a közös agrárpolitika modelljét fenn lehet-e tartani. A közjó érdekében végzett mezőgazdasági tevékenység (környezetápolás, vidéki életfenntartás) akkor lesz finanszírozható, ha a termelők egyúttal piacképes új értéket is előállítanak. E két pillér tehát még markánsabbá válik majd. Így az unióban olyan verseny- és piacképes agrárgazdaság épülhet ki, amelyhez egységes mezőgazdasági és vidékfejlesztési alap társulhat. Az agrárlobbi lesz olyan erős, hogy az uniós költségvetési vitákban jelenlegi pozícióit megtarthassa.

VG