CIKKEK

Új termékek, új csomagolások

Ízek kavalkádja

2002. október 15.

Nagy lendülettel folyik a Veszprémtej Rt.-nél az új termékek fejlesztése és a fogysztók által már közkedvelt korábbi termékek csomagolásának megújítása. A marketingesek arra is gondot fordítanak, hogy felkutassák az újabb vásárlói célcsoportokat, és számukra kínáljanak fel olyan termékeket, amelyek eltérnek az eddigiektől. A vállalat három termékmenedzserét, Nagy Zsolt Istvánt, Boros Tamást és Vajda Ágnest kértük fel az újdonságok ismertetésére. - Július elején új csomagolásban jelent meg a Bakony Körözött – mondja Nagy Zsolt István. – A műanyag tégely egy papírpalástot kapott, amelynek több előnye van: a műanyag tégellyel ellentétben a papír sokkal szebb, igényesebben nyomdázható, és a fogyasztói vélemények szerint is jó minőségű termék kiválóságát jobban visszatükrözi az új csomagolás. A papírpalást belsejébe nyomott szövegek révén a fogyasztók bővebb leírást kaphatnak a termékről, és később a játékok, promóciók szervezésénél is használhatjuk ezt a lehetőséget. Egy tavaly decemberben elvégzett kutatás szerint a fogyasztók két nagy csoportba sorolhatók: az egyik inkább az enyhébb, könnyebb ízeket, a másik a kifejezetten magyaros, erősen fűszerezett készítményeket kedveli. A vállalat ezért a Körözött Gazdagont, amely a hagyományos mellett már megjelent a boltokban. A közelmúltban új köntösbe öltözött a Tihany Camembert is. A vásárlóknak már az előző csomagolás is tetszett, de q 4-5 évvel ezelőtti dizájnt leváltó mostani csomagolásmég inkább kifejezi a prémium kategóriájú sajttermék minőségét. A vásárlók nagyon jól gfogadták a júliusi +25 grammos akciót és reményeink szerint hasonló sikerre számíthat az új íz is. - Szeptemberben kerül a boltokba a fokhagymás ízesítésű, nagyméretű Bakony Csemege – folytatja Boros Tamás. – Már kapható a többi újdonság: a mini csemege , a füstölt mini csemege és a nagy csemege. A vásárlók kedvelik a kis csomagolású félkemény sajtokat, mert ha kisebb mennyiséget vásárolnak, azt is higiénikus csomagolásban kapják, nem pedig az eladó darabolja fel. Bővül a Tartare-család is: már májusban a piacra került a Tartare friss sajtkocka fokhagymás, natúr és paprikás ízben. Szeretnénk megkülönböztetni a friss sajtot az ömlesztettől. Alapanyaga a friss túró, nem pedig ömlesztési alapanyag, mint az utóbbié. A minőségi kockasajtban érezni a túró ízést. A Tartare-ok új bolti gyűjtőt is kaptak. A Tartare friss sajtkocka kenhető, magában is fogyasztható, kirándulásra, partira kiváló. Egy dobozban négy, egyenként 20 grammos található. Ez a termékünk négy hónap alatt elérte azt a mennyiséget, amit az évek óta a piacon lévő krémsajt. A Veszprémtej Rt. a közeljövőben megkezdi a francia anyacég, a Bongrain termékeinek magyarországi forgalmazását. Ezek a sajtok már eddig is kaphatóak voltak a hazai piacon, de az értékesítést egy nagykereskedő végezte, ezért az ára igen borsos volt az itteni fogyasztók számára. A francia sajtokhoz ízléses fa kínálótálcákat is készítenek, és ezeketn helyezik ki a boltokban. A Veszprémtej Rt. munkatársai a Bongrain francia sajtjai közül tízet választottak ki, amelyeket előre darabolt, csomagolt formában terítünk a hazai boltokban az eredeti csomagoláshoz jól illeszkedő, magyar nyelvű címkékkel és ismertetőfüzettel ellátva. Ez utóbbiból megtudhatja a vásárló, hogy milyen jellegű sajtot választott és javaslatot kap a fogyasztás módjára is. Sikerrel zárult a nyár eleji Bakony Camembert duópack akció – mondja Vajda Ágnes. – Kedvező áron kínáltuk egy dobozban a natúr és a finomfűszeres változatot. Aki eddig a natúr íz híve volt, most megkóstolhatta a fűszerest is. A Sport Sajt május végén kapott új csomagolást, a vaj pedig április végén. További új termékünk április óta a 1,5 százalék zsírtartalmú friss tej. Volumene ígéretes fejlődést mutat. A disztribútorok segítségével és közreműködésével speciális szolgáltatást is nyújtanak a cégek, pl. házhoz szállítják a megrendelt mennyiséget, ezek például a szállodák, éttermek, gyorséttermek, munkahelyi étkezdék és intézmények (szociális intézmények, kórházak, börtönök, iskolák, óvodák). A már most is nagyon széles termékpalettát tovább bővítjük (különböző kiszerelésekkel, csomagolásokkal) a nagyfelhasználók igényeihez igazodva. Legutóbbi a két kilogrammos Bakony reszelt trappista, a panírozott Tihany Camembert gasztro változata, és az ugyancsak kétkilós Sajtmester pizzamix került a piacra.

Népszabadság

Kapcsolódó link: www.veszpremtej.hu

   « vissza

Föoldal mail